Visegrád: Megkezdődött az árvízvédelmi mobilfal felállítása a rév kikötő és a benzinkút között.

Szeptember 16-ától időszakonként biztosítani kell, hogy a Fő utca római katolikus plébániatemplom és KRESZ Park közötti szakaszán mindkét irányban lehessen közlekedni.

Arra kéri az önkormányzat a Fő utca érintett lakóit, hogy gépjárműveikkel álljanak be ingatlanaikra! Akinek erre nincs lehetősége a CBA mögötti parkolóban és a Palotaház melletti Nagyparkolóban tud parkolni. Utóbbit azoktól is kérjük, akik ügyintézés céljából keresik fel a polgármesteri hivatalt vagy a postát. Az Egészségház udvarára is csak azok hajtsanak be, akik betegségük miatt nem tudnak messzebbről az orvosi rendelőhöz eljutni.Megértésüket és együttműködésüket ezúton is köszönjük!

Az árvízvédelmi mobilfal felállításának ideje alatt a 11-es számú főúton közlekedőknek időszakonként néhány perces várakozásra kell számítaniuk, elsősorban akkor amikor a mobilfal elemek mozgatása történik.

A forgalomirányítás a rendőrség és a polgárőrség közreműködésével zajlik majd.

A vízügyi szakemberek több folyó Kárpát-medencei szakaszán is rekod vízszintet prognosztizálnak.

Hamarosan Magyarországot is eléri az ár.

Kitartást és sok erőt kívánok a gátakon szolgálatot…

Kritikus a helyzet az áradások miatt több környékbeli országban.

Ausztria egyes területein vasárnap délután helikopterekkel mentették a lakosságot, miközben Romániában már 4 halálos áldozatot is…

Üzenet Székelyhonból.
Kulcsár-Terza József képviselő úrral, kedves Öcsi barátommal közösen szurkoltunk pénteken a Sepsi OSK-nak. 3:0-ra nyertünk az FC Botosani ellen.
Hajrá, székelyek!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média