1️⃣2️⃣2️⃣ éve hunyt el Steindl Imre, aki páratlan tehetségét – többek között – a Kereskedelmi és Iparbank, az Új Városháza, valamint a Rózsák terén – Budapesten – található Szent Erzsébet-templom építésével, illetve a jáki templom és a kassai székesegyház felújításával bizonyította. Steindl legcsodálatosabb alkotása a Duna partján álló Országház volt, melynek átadását a mester már nem érhette meg.

A Magyar Honvédség EUFOR Kontingensének katonái járőrözés közben a szarajevói M17-es autópályán egy baleset szemtanúi voltak, ahol egy civil jármű a szalagkorlátnak csapódott, majd az árokba repült.…

“Fecseg a felszín, hallgat a mély.” Központi bányásznapi megemlékezés Pécsett.
Ma legyen az emlékezésé a szó, legyen a hősök előtti főhajtásé az alkalom.
Szerencse fel! Jó szerencsét!

Balaton Szalon - Beszélgessünk a Balatonról

️: Szeptember 12. 18:00, Révfülöp

Idén több mint 32 százalékkal, jövőre 21 százalékkal emelkedik a pedagógusok bére. A jövő a tanárokon múlik, jelentette ki Rétvári Bence miniszterhelyettes a Nemzeti Tanévnyitón.

️Újabb történelmi rekord
1 hete az 50 kW feletti napelemes rendszerek termelése elérte a 3242 MW-ot! Tehát a 2024 nyaráig üzembe helyezett 3688 MW-nyi ipari naperőműnek 90%-a üzemelt a csúcs…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média