Az elmúlt évtizedek legnagyobb fejlesztése Pest vármegyében️ Átadták a Dunakeszi Diáknegyedet, ami egy 1️⃣2️⃣3️⃣ ezer négyzetméter alapterületű, 7️⃣ épületből álló komplexum. A beruházás 1️⃣3️⃣ hektárnyi területen valósult meg.

A létesítmény részei a 2️⃣0️⃣ tantermes IV. Béla Gimnázium, a VSZC Lányi Ferenc Technikum és Szakképző Iskola, melynek 2️⃣6️⃣ tanterme van, hozzá kapcsolódó tanműhelyekkel, amelyeket korszerű gépészeti rendszerekkel és digitális eszközökkel szerelnek fel.

A gimnáziumi és technikumi szárnyakhoz kapcsolódik egy-egy tornacsarnok együttesen 2️⃣5️⃣0️⃣0️⃣ négyzetméter alapterülettel, multifunkcionális kialakítással, 4️⃣5️⃣0️⃣ fő ültetését és kiszolgálását biztosítja a konyha és az étkező, illetve épült egy közel 5️⃣0️⃣0️⃣0️⃣ négyzetméteres uszodaépület.

A komplexumhoz tartozó sportcsarnok a diákok mozgási, sportolási lehetőségét biztosítja. Kiemelt jelentőségű épülete a telek nyugati részén, a Klapka utca mellett létesült, közel ötezer négyzetméteres uszodaépület, amely alkalmas egyaránt úszóversenyek, illetve vízilabda-mérkőzések megrendezésére. Ezzel új lendületet kaphat a város vízilabdacsapata.

Az épületegyüttes autóval három irányból is megközelíthető, elsősorban egy újonnan megépülő északi összekötő útról, továbbá létrehoztak egy 3️⃣0️⃣0️⃣ férőhelyes parkolót és kerékpártárolókat is.

MEGVAN AZ ELSŐ ARANYÉREM!

Csodálatos kezdés!!! Konkoly Zsófia 400 méteres gyorsúszás S9-es kategóriában paralimpiai bajnok.

Hajrá Zsófi! Szívből gratulálok!

Hajrá magyarok!

Dumcsi

Szomorú, hogy a Tisza szekta "áldásos" tevékenysége újabb áldozatot szed(het) a konzervatív oldalon. -JobbJános- nemrég szüntette meg 16 ezres oldalát, mert a szekta állandó jelentgetése,…

Ezzel a poszttal Magyar Péter több száz családnak tette könnyebbé az iskolakezdést.......

A pályaudvar felújításának árából 1,6 millió tekercs WC papír jönne ki.

Péter órája kB 10.000 tekercs törlő…

Európai 2️⃣. a magyar elektromos autóflotta bővülése. Júliusban 63,9 százalékkal több tisztán elektromos személyautót állítottak forgalomba Magyarországon, mint az előző év azonos hónapjában.

️Nem lehet büntetlenül rágalmazni! Valószínűleg a mentelmi joga mögé bújik ő is. Baloséknál ez így szokás.
Pölöskei Gáborné Áder Annamária a volt államfő, Áder János testvére indított büntetőeljárást…

Minden társadalomnak “joga” van az öngyilkosságoz és joga van ahhoz is, hogy ebbe ne kövessen másokat.
Továbbra is áll a Németországnak tett tolerancia ajánlatunk: mi nem szólunk bele abba, hogy ők…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média