Parlamenti egyeztetés megyei képviselőtársaimmal és a megyeszékhely polgármesterével.

Közösen Nyíregyházáért és a megyéért!

Ez az idős úr tökéletesen megmutatja, milyen szellemi és morális állapotban van manapság Amerika sok tekintetben……
Nem rajta nevetek, Amerikáért aggódom, de elsősorban azokért, akiknek a szövetségi…

"Kamudöntés, ostobaság, halottnak a csók, látszatintézkedés, orbitális átverés, szemfényvesztés, hasztalan intézkedés, stb."

Így jellemezte az ellenzék a bevezetett árstopokat. Kormányzásuk alatt is…

A 2015-ben indult Három Tenger Kezdeményezés azt a célt szolgálja, hogy Európa meglévő kelet-nyugati közlekedési és energiaszállítási infrastruktúrája mellett mihamarabb épüljenek ki az észak-dél…

Tordai Bence teljesen kikészült!
A parlamenti pártoknak járó támogatások csökkenése annyira megviseli, hogy bedurcizott.
Eddig 4,5 millió forint támogatás jutott egy baloldali politikusra, miközben egy…

️A sajtóinformációk szerint többen is indulnak a Jobbik elnöki pozíciójáért.

️Többek között az erőszakolós botrányban is érintett Földi László is! Ez is jól rámutat a Jobbik moráljára, hiszen saját…

Erről a képről is látszik, hogy nemcsak jó képzés biztosítunk, hanem egy nagyon összetartó közösség alakul a Megafon köré!

Az alapképzések mellett speciális oktatások is zajlanak, amelyeken főként…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média