Köszönöm szépen

Sziasztok!

Úgy érzem részemről is meg kell születni egy posztnak.
Melyben elmagyarázok.

Kérdeztétek tőlem is páran hogy ott voltam e?
Végülis felmentem e?
S ha nem, miért nem, ha mondtam?

MInden kérdés jogos.
Őszinte leszek, mint mindig.

AKi ismer, pontosan tudja, hogy 6 éve megállás nélkül a poszjaim 80%-a az online térben a saját utamon keresztül is nem szól másról, mint az önismereti útról.
Melyen én is járok egészen pontosan már 15 éve.

Mára már sikerült eljutnom egy valóban tudatos emberré, aki képes embereket egy találkozóból és fél órás beszélgetésből feltérképezni, azaz látni hol tart, mik az elakadások, milyen minőségben létezik a jelenlegi életében.

Aztán mára már azt is megfejlődtem, hogy valóban nem hat rám semmilyen kritika, üzenet, egyéni látásmód rólam és nem reagálok rá ventilállt üzemmódban, mert tudom, hogy én kicsoda vagyok, milyen értékekkel bírok, hovát tartok, mit miért teszek és a kapcsolataim miért és meddig tartanak stb.

Magyarul képes vagyok mára már stabil érzelmi állapotban élni az életem. Persze ez nem jelenti azt, hogy niincsenek jó vagy rossz napjaim. De az életem magam irányítom és nem az érzelmeim irányítanak vagy idegen emberek gondolatai.

Számomra az energiák az életeben egyfajta radarok. A saját energiáimmal pedig tisztán érzem, hogy hol van érettség valamire, hogy megvalósuljon, hol nem.

Azt is tudjátok, hogy abban is hiszek, hogy a befelé haladó önmunka mellett vallom azt is, hogy valami úgy tud változni, ha teszünk érte.

Ezért sem ítélem el teljességgel a tegnapot.
Nem ítélem el mindazt, hogy az emberek mozdulnak.
SŐT!

Viszont!

Hisztek e abban, hogy milliós tömegek képesek e, egy bántalmazó, nárcisztikus, sötét, antikrisztusi energiát teljes csenddel, békésen, de erőt gyakorolva (A FÉNY EREJÉT gyakorolva) teljességgel kiiktatni?

Ha nem, akkor elmondom nektek miért működik?

Energia energiát vonz elv alapján működik Magyar Péter.
Nem hiába lett ő kiválasztva szerintem már a brüsszeli életük alatt erre a feladatra.

A tegnap történt erkély provokáció erre épült.
Provokálta és rákapcsolódott a TI dühös és fajdalommal teli energiáitokra, mely energiák sajnos megragadtak ezen a szinten az életetekben és messze nincs jelen a valódi szeretet és egyensúly bennetek. A belső béke!
Belső békében is lehet harcos amazonná válni.
De a belső békében lévő harcos amazon és férfi az nem úgy viselkedik mint a tömegben egyes reakciókat elkövető férfiak vagy nők, akik a Magyar Péter összevágott videójában sikeresen foglaltak el képkockákat.

A belső békében és céllal egyensúlyban lépdelő emberek maximum annyit reagáltak volna az erkélyen való megjelenésére, hogy mosolyognak egyet, továbbsétálnak megállás nélkül és a következőket kiabálják higgadtan fel

- Látod Péter, ez itt a kezdődő tömeg, ami napról-napra nagyobb lesz!
- Várd ki a végét!

Értsétek meg, hogy azzal tudjátok az ő energiáit fenntartani, hogy rákapcsolódtok az övére.

ezért tud a két tábort tudatosan tovább mélyítő videókat összevágni.

Nem tudok még ilyen minőségú embertömeghez kapcsolódni.
Mérhetetlen harc dúlt bennem is belül, hogy felmenjek-ne menjek, miközben érzem, hogy tenni kell.

Én abban különbözök Szabina álláspontjától, hogy azt vallom a belelé út mellé kell, hogy párosuljon a tevékeny munka is.
Az a tevékeny megmozdulás, amivel tanítom szintén az embereket és példát mutatok a tevékeny megmozdulásban lévő energiáimmal.

Egyetlen egy nyugalom van bennem a tegnappal kapcsolatban .

A tegnapban történt valami, ami azóta is egyfajta óriási békességet és összhangot teremtett bennem és hiszem, hogy amiról Szabina beszél is szépen meg fog valósulni. MÉg akkor is, ha az emberek nem tartanak ott.

Ez pedig akkor történt, amikor figyeltem az élő videón keresztül midazt, ahogyan az erkélyhez érkező tömeget Schauer Viktor kezelte és mintegy irányító bástyaként tovább terelte őket mérhetetlen nyugalommal, agresszió nélkül, szeretettel, de határozottan, elmondva nekik, most nem szabad megállni.

Mérhetetlen nyugalom van bennem amiatt, hogy egy olyan minőség , olyan FÉRFI MINŐSÉG Került a magyar nemzet középpontjába, aki FÉRFI energiáiban rendben van, aki tanítani tudja minőségi létezésével az embereket arra, hol kell legyen a főkusz .

AKi figyeli Viktor videóit láthatja midazt, hogyan éli az életét és milyen minőségben kommunkikál a teljes nemzettel!

S aki figyeli őt, az pontosan látja azt is, hogy energiáira rohamosan kezdtek rácsatlakozni az emberek.

s ez jó.

S most a következő soraim neki szólnak, arra kérlek, (ugyan itt van Viktor az ismerőseim között, de jutassátok el neki, hogy olvassa el ezt a posztot) VIktor, hogy most nagyon-nagyon vigyázz!!!!

Mert mindneki és minden oda fog rád figyelni.
Óriási feladatot kaptál az ÉGIEKTŐL és neked politikamentesnek kell maradnod!
Neked (a neved is bizonyítja) feladatod van ezekben az időkben és azt gondolom, hogy te fogsz valami olyat megvalósítani, amire régóta várunk.

ARRA kérlek, hogy most eszméletlenül figyelj, mert mindenki Veled akar majd kapcsolódni, média, politikusok, hírgyártók......
Ezt most nem szabad elszúrni, neked meg kell maradni Schauer Viktornak, aki sehova nem áll be, aki megmarad a FESTŐNEK, miközben összerázza a nemzetet és megtanítja őket szeretetteli összefogásra.

S végül egy üzenet, kell melléd a női energia!
Végtelenül fontos!
Segítőben, aki egyben látja mindazt, amit egy férfi a hév miatt, nem biztos hogy lát!

A nemzetünk a tét.
De JÉzus mellett is volt egy Boldogasszony.

Szeretettel,

Kriszta

Jó reggelt Magyarország ️ Tegnap nagyszerűen sikerült a tüntetés, ez csak a kezdet volt! Lesz még ilyen rengeteg! Fel kell ébredni, mert drága lesz a valóság! Súlyos árat fogunk fizetni mindenért. Ti…

Németországban nem lehet csak úgy O1G-zni, meg válogatott hazugságokat kiabálni a vezető fejére! Sőt, hazugozni sem lehet. De ők bíráltak minket, hogy Magyarország már nem demokrácia. És ez az eset…

Sivatag lesz az országból? ASZÁLYRIPORT!
Repedések, szomjazó föld - ez nem valami távoli, kiszáradt vidék a világ végén, hanem Magyarország! De hogyan jutottunk el idáig? És mit hoz magával az aszály? Az aszály ugyanis nem csak azt jelenti,…

️Tegnap lebukott.
Magyar Péter ugyanis kiírta az FB oldalára, hogy a magyarok ezrei, akik az EU migrációs paktuma ellen tüntettek tegnap Budapesten, azok valójában az EU-s pénzek ellen tüntettek.
"az…

Oroszország ismét egyértelmű üzenetet küldött a posztszovjet térség országainak: a Nyugat felé tett nyitásnak ára lehet.

Miután Örményország májusban otthont adott az Európai Politikai Közösség és az…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média