A magyar ellenzék és holdudvara szokás szerint legalább 5 évvel az események mögött kullog... Nem baj, srácok! Legalább a szavazók sértegetésére, meg az ehhez való asszisztálásra van nálatok agyi kapacitás!

Most az a reményszöveg megy éppen, hogy nahát, az a Marco Rubio lesz a külügyminiszter, aki sokadmagával levélben bírálta az Orbán-rendszert, így aztán máris léket kapott az Orbán-Trump barátság, blabla, blabla, blabla.

Hát, a hír igaz is, meg nem is.

Rubio valóban bírálta Oránt, de tegyük hozzá, hogy 2019-ben. Most pedig 2024-et írunk, és Trump éppen győzött az elnökválasztáson. Vagyis a helyzet merőben más, mint akkoriban, amikor Biden még ki tudta betűzni a saját nevét a súgógépről, Trumpot pedig akár börtönbe is zárhatták volna különféle mendemondák és koncepciók folytán demokrata ellenfelei.

Másrészt pl. a mostani alelnök, J. D. Vance is hevesen bírálta pár éve Trumpot, aki aztán annyira megsértődött, hogy váratlanul alelnökének választotta. Külügyminiszterének meg Rubiót. Ilyen nagy a baj. :)

Hogy a magyar-amerikai viszonyban csakis Trumpnak lehet döntő szava az elnöki irodában, alapvetés. Ő pedig rajong Orbánért (ahogyan J. D. Vance is). Valamint a teljes republikánus szavazótábor. Rajtuk kívül pedig a republikánus döntéshozók jelentős része. Vagyis teljesen mindegy, Rubio éppen hogyan taktikázott és helyezkedett 2019-ben, most majd szépen összecsapja a bokáját, végrehajtja az utasításokat, és nem bírálgatja, hanem partnerként és barátként kezeli Magyarországot. Merthogy most négy évig ez lesz a hivatalos amerikai politika.

Jó lenne, ha ez mindenki megértené - itthon is. :) Persze, a remény hal meg utoljára, ezt értem, csak jó lenne a valóságot szemlélni, nem a vágyálmaitokból szőtt rózsaszín ködöt, emberek.

(a képen egyébként Trump és Rubio)

LEBUKTÁL PETI! Kiderült, hogy vágott hanganyagot tett közé, Evelinnel szemben!
Elküldték a teljes felvételt! Vágatlanul! Jelezve, hogy Petiék hol vágták meg! CIKK KOMMENTBEN!

Mondom én, hogy Mónika Show. Kedd este hirtelen találtak valamit, amit előtte gondosan maguknak odahelyeztek?
️ Peti! Ez egyedül vagy team munkában jött össze?

️Hoopá!
Nem várt helyről kapja a pofont az USA nagykövet.
☝️„Itt az ideje, hogy abbahagyjuk a destruktív woke-ideológia ráerőltetését a világ többi részére” - véli a CIA új vezetője!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média