Eegyszerűen zseniális!!!

Az ország feljelentője, Tényi István megtette Vogel Evelin ellen azt a feljelentést, amit Magyar Péter hónapok óta ígérget, mindezt a rendelkezésére álló információk alapján tette meg! A RENDŐRSÉG SZERINT:

"A feljelentésben szereplő információk hiányosak, azt a feljelentő (VAGYIS TÉNYI ISTVÁN, AKI A FELJELENTÉST EVELIN ELLEN MAGYAR PÉTER HELYETT MEGTETTE - a szerk.) olyan információval nem tudta kiegészíteni, amely a nyomozás elrendeléséhez szükséges egyszerű gyanú megállapítását eredményezte volna. A feljelentő azon – konkrét adatot és tényállást nélkülöző – kijelentése, miszerint az ügyben – bizonyítottság esetén – felmerülhet a hamis vád bűntett gyanúja is feljelentésként nem értékelhető, tekintettel arra, hogy feljelentésnek csak az a beadvány tekintendő, amely a büntető törvénykönyv különös részében meghatározott valamely bűncselekmény megvalósulására nézve konkrét adatot, tényállást tartalmaz.”

***

Magyarán Tényi István egyetlen feljelentésével megmutatta az ország nyilvánosságának, hogy Magyar Péter EBBEN A KONKRÉT ESETBEN miért nem fogja feljelenteni soha Vogel Evelint! Ez utóbbi történés megvalósulásában ne is reménykedjen senki!

#HaászRudolf

@követő

A Fidesz-delegáció nevében levelet küldtem az Európai Parlament elnökének.

Sokan emlékezhetnek arra, hogy Magyar Péter egy pár nappal ezelőtti tüntetésen Adolf Hitlert idézte, és Hitler tanítványainak…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média