A júliusi előrehozott választás óta folyamatosan zuhan Keir Starmer brit miniszterelnök népszerűsége! Ezzel kapcsolatos gondjait tetézi, hogy korrupciógyanús adományozási botrányba keveredett! Starmert egyébként júliusban még a lakosság 45 százaléka támogatta, szeptember végére ez az arány 26 százalékra csökkent! A csökkenés hátterében például az állhat, hogy hivatalba lépése óta rengeteg illegális bevándorlót engedtek szabadon, többek között olyanokat is, akiket súlyos szexuális bűncselekmények elkövetésével vádoltak!

Különösen nagy felháborodást okozott a brit lakosság körében, hogy miközben Starmer kormánya eltörölni tervezi a nyugdíjasok téli fűtéstámogatását, párton belülről arról is érkeztek hírek, hogy a brit miniszterelnök összesen 120 ezer euró értékben fogadott el kampánya során különböző adományokat (ingyenes koncertjegyek, öltözködés, stb.), ez az összeg pedig messze a legmagasabb, amit valaha munkáspárti miniszterelnök jelölt a kampánya során kapott, ez pedig felveti a közvéleményben a korrupció gyanúját!

A Munkáspárt legutóbbi kongresszusa emiatt botrányba is fulladt, Ed Miliband beszédét tüntetők zavarták meg, akiket később le is tartóztattak! Milibanddel kapcsolatban érdekesség, hogy a hírek szerint Keir Starmer egyik legbőkezűbb adományozója volt!

Napi Aktuális, 19.55 Hír TV
Orbán Viktor: "Magyarország - dunai árvíz: 1-0 ide" - ma Bajánál folytatta védelmi ellenőrzési körútját a miniszterelnök
KAPCSOLÁS: HORVÁTH ZOLTÁN FŐISPÁN, BARANYA VÁRMEGYEI…

☝️A hősök köztünk élnek!
👉Újabb megható történet arról a példátlan összefogásról ahogy mi magyarok példamutatóan összefogunk ha baj van!
Isten áldja Maca nénit, aki homokzsákolás helyett némi élelmet…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média