Hajrá, Újpest!
Hajrá, magyarok!
A Dél-koreai úszóválogatott a gyalázatos körülményekre tekintettel úgy döntött, hogy kiköltözik az olimpiai faluból és szállodába költöznek a hátralévő versenyek idejére! Az ország úszószövetségének elnöke azzal indokolta a döntést:
"Azt akarjuk elérni, hogy legalább egy kicsit kényelmesebb legyen nekik”
A csütörtöki edzés után az egyik úszó, Kim elmondta, hogy a sportolók buszán az ablakokat leragasztották, miközben nem ment a klíma a buszon. Egy másik alkalommal a busz kisebb balesetbe keveredett, miután a sofőr elnézett egy kanyart.
„Kint hűvösebb volt, mint a buszban” - mondta egy másik úszó, Hvang, aki szerinte lépni kellett. „Általában 40-45 percig tart a falutól az arénáig az út, de volt, amikor több mint másfél órába telt. Az ablakokat valószínűleg azért ragasztották le, mert aggódnak a terrortámadások miatt, de ez így rettenetes” – mondta.
A koreai szövetség ezt követően lépett és kimenekítette az úszókat a faluból, így ők könnyebben készülhetnek majd a versenyszámaikra.