Ebben háborúban mi semmit nem nyerhetünk, de mindent elveszíthetünk.

Eddig is akaratunk ellenére rángattak háborúba minket. Rajta is vesztettünk. Így lenne most 2024-ben is.

Az első világháborúban elvesztettük az ország kétharmadát. A második világháborúban idegen földön megsemmisült az ütőképes magyar haderő. Nem maradt, aki megvédte volna a hazát, a földet, az asszonyokat és a gyermekeket. Annyi erőnk sem maradt, hogy tárgyalni tudtunk volna a leendő győztesekkel.

A két világháborúban mi magyarok másfél millió életet vesztettünk, s velük leendő gyermekeiket és unokáikat. Micsoda erős országunk is lenne, ha most ők meglennének. És most megint azt várják tőlünk, hogy részt vegyünk egy újabb háborúban.

Lassan mondom, hogy Brüsszelben is megértsék, nem fogunk hadba lépni - mondta Orbán Viktor.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média