Hogy lehet az, hogy miközben május 1-jén a baloldal debreceni rendezvényén körülbelül annyian vettek részt mint egy osztálykiránduláson, addig a 4 nappal későbbi kampányrendezvényen körülbelül háromezren?* Egyszerű a válasz:

Nem kevesen voltak olyanok a tegnapi nap folyamán, akik itt-ott bevallották; 300 kilométert vezettek azért Budapestről, hogy lássák a Teszkós Jézust! Annyi történt, hogy Belpest népe Debrecenbe kirándult! Magyar Péter parasztvakítása folytatódik!

*A helyiek szerint körülbelül 3000 ember tudja teljesen megtölteni a Nagytemplom előtti teret!

Lengyelországban kitört a DEMOKRÁCIA.
Alig 7 hónapnyi Tusk kormány után Brüsszel megadta az pecsétet a lengyel kormány számára

"A lengyelekkel kapcsolatos döntés a Donald Tusk vezette új kormány…

„A fizikai aktivitások rendszeres művelése edzi akaratunkat a kitartásra, küzdésre, eredményességre.”

Erőss Zsolt hegymászónk gondolata reméljük, hogy Téged is motivál egy kis testmozgásra a Magyar…

„Egy modernkori Dávid és Góliát-történet a XX. század fordulóján és az új század hajnalán, vagy másként – mivel mindkettő magyar – a népmesék nyelvén szólva: a legkisebb királyfi és a hétfejű sárkány…

Nem állnak le a háborús hergeléssel. Az eddigi legnagyobb katonai segélycsomagot adja Ukrajnának Nagy-Britannia. Ennek kapcsán a brit külügyminiszter, David Cameron Kijevbe utazott. Kijelentette,…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média