Gyula Fideszes polgármestere Magyar Péternek üzent!

Görgényi Ernő, Gyula fideszes polgármestere pénteken a közösségi oldalán üzent Magyar Péternek, aki nemrég a városban járt kampánykörútján. A polgármester azt nehezményezte, hogy Magyar Péter szerint maffia működik városvezetésben.

"Figyelj Peti, amikor a remegő kézzel tartott papírodból felnéztél, akkor ott szembe láttál egy gyönyörű kastélyt, az Almásy-kastélyt. Azt az én vezetésemmel mentettük meg, és újítottuk fel hamvaiból. Az előtte lévő parkot pedig felújítottuk és kinyitottuk a közösség számára. Elég sok munkánk volt benne, tisztességes, becsületes munka
– kezdte mondandóját Görgényi Ernő, aki szerint Magyar Péter csak annyit mondhat el közéleti pályafutásáról, hogy „bántalmazta a feleségét, akiről titokban hangfelvételt készített, és most felolvasott egy beszédet, amit lehet, hogy mások írtak meg”. Azt javasolta neki, hogy visszafogottabban minősítsen olyanokat, akiket nem ismer, akiknek a munkáját nem ismeri. „És Peti, azt mondtad, hogy nem kaptatok áramot, de kérlek ne hazudjál. Nem kértetek áramot, mindenben segítettek a kollegáink benneteket, csak behajtási engedélyt kértetek a várkertbe, amit soron kívül megkaptatok” – tette hozzá a városvezető.

Ha kell még egy bizonyíték arra, hogy Magyar Péter egy igazi baloldali arc, akkor ezt a videót mindenképp nézd meg!

“Őrizzük meg a szerénységet!
Alázat nélkül nincs győzelem.
Lássátok jól!
Az ellenfeleink azért nem tudják másfél évtizede megszerezni az emberek bizalmát, mert eljátszották a becsületüket.
Elfeledkeztek…

Egyszerű szavak.
Alice Weidel a német jobboldali AfD tagjainak roppant egyszerű és igaz gondolatai

Ha nem értenéd, miért akarja a liPsi-baloldali-zöld német kormány…

"Pózolok, hogy legyen like"

Kép: "Magyar Péter a szarvasi MiniMagyarország Parlamentje felett tárja ki karjait, hogy megregulázza a csúnya-rossz politikusokat"
40x60 cm
Vegyes technika

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média