

Tarlós István nyilatkozata a bicskei gyerekotthon igazgatójának kitüntetése körül kialakult botrány ügyében:
A Fővárosi Önkormányzat 2011-ben a rendőrségre továbbította a bicskei gyermekotthon volt igazgatója, azaz V. Jánossal szemben beérkezett panaszt. A rendőrség nyomozást indított, amelyet közel egy év után zárt le, s nem talált bűncselekményt. 2013. január 1-jétől a bicskei intézmény a főváros fenntartásából állami fenntartásba (a Balog Zoltán által vezetett Emberi Erőforrások Minisztériuma felügyelete alá) került. V. János a fővárostól 2015-ben kapott kitüntetést, amire az erre illetékes bizottság terjesztette fel. A motiváció nem ismert, az indoklást viszont bárki megtekintheti. Megjegyzendő, hogy ennek a bizottságnak tagja volt Gy. Németh Erzsébet (DK) is, aki nyilvánvalóan régen ismerhette V. Jánost, hiszen már a Demszky-érában is az MSZP fővárosi frakcióvezetője volt. Gy. Németh részt vett azon a bizottsági ülésen, ahol V. Jánosról döntöttek, és ahol sem ő sem más nem fogalmazott meg ellenvéleményt.
Az a tett, amiért V. Jánost elítélték, csak 2016-ban derült ki. A fővárosi elismerést követően egy évvel. Balog Zoltán Úr viszont 2016-ban terjesztette fel állami kitüntetésre V. Jánost. A Fővárosi Önkormányzatra mutogatni tehát akkor sem volt elegáns a részéről, ha a saját felterjesztésénél is jóhiszeműen járt el. A Fővárosi Közgyűlésben 2015-ben Gy. Németh Erzsébet és Karácsony Gergely is megszavazta a kitüntetést.
Karácsony fellángolása most azért is hiteltelen, és azért is igyekszik felülmúlni vele naponta minden egyéb kommunikációt, mert fél a választástól, megint gyáva, megint menekül, megint fényezi magát. Újra hibát követ el, azzal dicsekszik, hogy ezt a kitüntetést 2019-ben ő vonta vissza. Azóta öt év telt el. Mikor öt éve eltörölte, kétséget kizáróan tudta, hogy miért tette ezt. Azt is tudta, hogy 2015-ben ő is igennel szavazott a kitüntetésre a közgyűlésben. Természetesen akkor is, mint mindig, félrevezették – nyilván Gy. Némethet is. Miért nem akkor háborodott fel, miért nem akkor indított vizsgálatot a kitüntetés körülményei miatt? Öt év kellett hozzá, hogy mindezt felfogja, és gyanakodni, vizsgálódni kezdjen. Csak most vált kiváncsivá! Karácsony megint egy menekülő róka, hasznot akar húzni egy általa átírt történetből, és mindenkit hülyének néz.