Vége a gesztuspolitizálásnak Lengyelországban

"November 13. Precedensként fog bevonulni a lengyel demokrácia történetébe! - Pawel Jablonski korábbi lengyel külügyminiszter helyettes így kommentálta a Szejm botrányos hétfői alakuló ülését. Jablonski azt is hozzátette, hogy szerinte a demokráciának innentől kezdve teljes uralomnak kell lennie, vagyis az elmúlt 30 év gesztuspolitizálásának ezennel vége Lengyelországban.

Eddig nem volt probléma a szenátusban Marek Pęk jelöltségével. Hirtelen kiderült, hogy ő nem megfelelő alelnökjelölt. Itt nem érdemi érvekről van szó. A lényeg az, hogy a PiS-t teljesen kizárják a kollegiális testületekből, például a Szejmből és a bizottságokból, hogy kizárjanak minket, és a margóra kerüljünk. Így értik a demokráciát, a demokrácia állítólag a teljes uralom számukra – mondta Jabłoński.

A korábbi lengyel külügyminiszter helyettes úgy értékelt, hogy ez a precedens mindenképpen megszületik! Bárki kerüljön hatalomra ezután Lengyelországban, hivatkozni fog a 2023. november 13-án történtekre! Vagyis ha a PiS a jövőben egyértelműen kormányt alakíthat majd, akkor nem fog gesztusokat gyakorolni az ellenzékbe került pártok irányába, kizárólagos hatalomra tör majd!

Hétfőn, a Szejm alakuló ülésén a tisztségviselők megválasztásakor egyetlen képviselő sem kapott helyet a Jog és Igazságosság frakciójából a Házvezetésben, sőt, még az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsban sem, így a PiS most joggal mondhatja azt, hogy a Szejm 11. politikai ciklusától kezdve, vagyis a következő választások után kormányra kerülésük esetén nem fognak gesztust gyakorolni az ellenzékbe szorult pártok irányába.

Bemutatom a gender forradalom női ideálját! Ti mit gondoltok erről?

Meccsnap!

"A bolgár ultrák közösségi oldalra felrakott bejegyzése szerint a szurkolók tünetést szerveznek a magyarok elleni Európa-bajnoki selejtező idejére a mérkőzés helyszíne, a szófiai Vaszil…

Álmodtunk egy világot magunknak, és itt állunk a kapui előtt.
Ma este beléphetünk rajta. Nem kell sziporkázva és gálázva, mert nekünk a férfias, brusztos küzdelem amúgy is jobban áll. 💪
Szóval mindent…

Hányszor kell még elmondanunk, hogy a tűzhelyen felejtett és kigyulladt olajat TILOS vízzel oltani?!

Néhány napja Pesterzsébeten, egy társasház egyik lakásában tűzhelyen felejtett égő olajra vizet…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média