A dollárbaloldal szokás szerint nem a magyar emberek mellé állt.

Az ukrán külügy hazudik.
Egyrészt.
Másrészt egészen bámulatos, hogy a mostanában habzó szájú háborús uszítóként, és külföldi ügynökként viselkedő dollárbalos sajtó hetek óta amiatt őrjöng, hogy tizenegy kárpátaljai magyar már nincs orosz fogságban.
Gyerekek!
Legalább ilyenkor próbáljátok már meg úgy tenni, mintha legalább egy picit fontos lenne nektek minden magyar.
A nemzet.
Még a határainkon túl élők is.
Azok, akiket kényszersoroztak, akik két idegen ország háborújában harcolnak, akik meghalnak, akik fogságba esnek..
Egyszerűen gyomorforgató, amit ebben a tekintetben műveltek!
Ti tényleg komolyan akkor lennétek boldogok és elégedettek, ha ezek a magyar katonák most is orosz hadifogságban lennének??

️KÖSZÖNJÜK LANG GYÖRGYI
Titokzatos adományozótól kapott támogatást az Országos Mentőszolgálat, amit a Pa-Dö-Dő zenekar nemrég elhunyt művésze nevében utaltak az életmentőknek. A színész énekesnőre a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média