️ olvasom a kommentek között, hogy mit kell aggódni a geopolitikai rendért, hiszen aki így tesz, az egyrészt oroszpárti - mondjuk nem tudtam, hogy 1849-ben a britek Habsburg-pártiak voltak, csupán azt…

Feri mennyire röhöghet most, miután GeJgő nagypofával kijelentette, hogy MÖGÖTTE áll egész Budapest, és a DK nélkül is tarolni fog

Erre a hetek óta propagált Lakógyűlése, aminek propagálására még a BKK…

Aki keveset szól, de fontosat mond,
halkan érkezik, de súlyos a jelenléte,
ismeri a mértéket, de nem sikkad el előtte a lényeg,
fontolva halad, de a helyes irányba tart,
nem tör előre, viszont mindig…

1991-ben ezen a napon hagyta el Magyarországot fekete Volgájával az utolsó szovjet katona, Viktor Silov altábornagy. Ezért 2001-ben az Országgyűlés nemzeti emléknappá nyilvánította június 19-ét.

Ne…

Gulyás Marci és a CIA #shorts #partizán #cia #NED
Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média