Valaki adja már át az üzenetem az Apró-klánnak(engem letiltottak):
Itt kellett volna készen lennetek ti senkik! Amikor ti kormányoztatok se válság előtt, se válság közben, se válság után SEHOL NEM VOLT…
Idén nyáron először fordult elő, hogy egymást követő két hónapban, júniusban és júliusban is 4,7 millió fő fölött alakult a foglalkoztatottak száma.
A munkanélküliségi ráta hozzávetőleg harmada a 2010-es hazai mutatónak, és nagyjából fele a jelenlegi uniós átlagnak. A fiataloké tíz százalék alá csökkent, szintén harmada az előző évtized elején mértnek. A javuláshoz minden bizonnyal a 25 év alattiak idén bevezetett szja-mentessége is hozzájárult.
A kormány a magyar emberekkel közösen elért eredményekre építve folytatja a munkaalapú gazdaság politikáját - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium.
A foglalkoztatás a nemzetközi válság közepette is csúcsra jár Magyarországon.
Valaki adja már át az üzenetem az Apró-klánnak(engem letiltottak):
Itt kellett volna készen lennetek ti senkik! Amikor ti kormányoztatok se válság előtt, se válság közben, se válság után SEHOL NEM VOLT…

hello, tranzit!
újra összegyűlünk, ami több okból is remek. példának okáért péntek délután 2 és 3 között Rákay Philip és Köbli Norberttársaságában beszélgetek a magyar történelmi film lehetőségeiről…
Rádióbeszélgetés alkalmával találkozott a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke, Makláry Ákos az egyesület volt elnökével, Osztie Zoltánnal a Mária Rádióban augusztus 14-én. Miről beszélgettek…
Mi, magyarok, nem hagyjuk, hogy mások mondják meg, hogy mit és hogyan tegyünk, és hogy elvegyék a szabadságunkat. Nem fogunk többé senki diktatúrájában élni. Szabadok vagyunk és azok is maradunk.

Ikonikus kötetet tart kezében Deák Dániel, amely teljes terjedelmében most először jelent meg magyarul.
A kötet a címnek megfelelően a politikáról, s azzal együtt a kreatív hatalomgyakorlás…
nem, hát, csak nem mindenki fotózza le
Van egy nagyon nagyon rossz hírem a baloldali szavazók számára, akik azt hiszik, ha majd nem lesz Gyurcsány, akkor minden jobb lesz.
Nos az a helyzet, hogy ha Gyurcsányt el is takarítanátok, (nem fog…
Az mi buli lehetett...
Kiemelkedő volt a gazdasági növekedés 2022 második negyedévében is – OecoFocus
A KSH által 2022. augusztus 17-én publikált adatok alapján 6,5% volt a hazai GDP növekedése 2022 második negyedévében. Az…