COMING OUT!

20 évvel ezelőtt ezen a napon hoztam meg életem egyik legjobb döntését, amire halálomig büszke leszek! 2003. április 12-én dönthettek Magyarországon a választók arról, hogy az Európai Unió tagjai legyünk-e, vagy sem. Igen, büszkén vállalom, hogy nemmel szavaztam! Nemmel szavaztam azzal az 592 690 emberrel együtt, akik szerint sem volt jó döntés, hogy ennek a szervezetnek a tagjai legyünk. De mégis mi motivált, hogy Magyarország uniós tagsága ellen voksoljak?

20 évvel ezelőtt, és ma is a támogatók legfőbb érve az, hogy az unión kívül nincsen élet, semmi értelme nincs protestálni ezzel szemben. Nincs alternatíva – üvöltötte és sulykolta arcunkban az akkor még 95 százalékos fölényben lévő baloldali médiaelit. Pontosan ugyanazok propagálták az uniós csatlakozást, akik korábban mindenkit fasisztának minősítettek, akik szerint a Szovjetunión és a szovjet táboron kívül igenis van élet. Természetesen ezek a sajtótermékek érthető okokból nem engedték, hogy az uniós csatlakozással szemben bármilyen értelmes érv elhangozzon. Teljes volt a „nem” tábor elnyomása! Mindez roppant mértékben idegesített, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy csak azért is nemet mondjak Brüsszelre.

A nem melletti szavazatomat erősítette, hogy az akkori Medgyessy-kormány olyan szinten idióta, ostoba és az embereket teljesen hülyének néző kampányt folytatott, hogy semmiképpen nem akartam a balliberális kormány álláspontját erősíteni az igen voksommal. „Nyithatok Bécsben cukrászdát? Továbbra is ehetünk mákos gubát?” - plakátok láttán csak megerősödött bennem az elhatározás, hogy ebből nem kérek. Fontos szerepet játszott a döntésemben a regnáló szocialista-szabad demokrata kormánnyal való elégedetlenség. Bár nem volt kimondva, de aki egy kicsit is figyelte a kampány menetét, az tisztában volt azzal, hogy minden egyes „igen” szavazatot a baloldali kormány a saját legitimációjának az erősítésére fog felhasználni. Nem kívántam a botrányos, és az országot teljes mértékben tönkretevő gazdaság-és társadalompolitikát folytató Medgyessy-rezsimet erősíteni.

Milyen esetben gondolkoztam volna el az érvénytelen szavazaton, vagy esetleg az igenen? Abban az esetben lehet másképpen döntök, ha egy több hónapos, valóban az érveket és ellenérveket jól bemutató kampányt folytattak volna a hazai pártok. Mindez azonban nem történt meg. Egy átlagpolgár, aki nem követte folyamatosan híreket, és nem tudott legalább angolul, az szinte semmit nem tudott meg az EU-ról az ostoba lózungokon kívül. Ne feledjék, hogy 2003 tavaszán még jóval kevesebb embernek volt hozzáférése az internethez, okostelefonok pedig még a kanyarban sem voltak. A tájékozódás legfőbb forrása a balliberálisok által 95 százalékban uralt média volt. Csak azok juthattak cizelláltabb információkhoz, akik vették a fáradságot, és megpróbáltak alternatív hírforrásokat keresni.

Dühített az az elképesztő baloldali hazugság, hogy az uniós tagsággal itt valamilyen komoly jóléti fordulat következik be. Azok akik csak értelmesen próbálták elmagyarázni, hogy az uniós tagság nem jelenti azt, hogy a következő hónaptól kezdve magasabb fizetés érkezik a számlákra, azokat sok esetben ismételten ostobának nevezték, az elvetemültebb brüsszeliták pedig fasisztának bélyegezték a kritikusokat. Persze az életszínvonalbeli emelkedés, ahogyan azt az értelmesebb közgazdászok jósolták nem is történt meg. A Medgyessy, majd pedig a Gyurcsány-kormány pedig csődbe vitte Magyarországot, és ezzel pedig komoly évtizedes hátrányt szedtünk össze a környező riválisainkkal szemben. Brüsszel persze mindezt ölbe tett kézzel figyelte. Mindez azonban már egy más történet.

Visszatérve a népszavazásra. A referendum az akkori szabályok alapján bár érvényes és eredményes lett, de a magyarok többsége otthon maradt, vagy nemmel szavazott. A Medgyessy-kabinet azt a trükköt is bevetette, hogy a népszavazás idejét két órával meghosszabbította. Így a megszokottól eltérően reggel hattól este kilencig lehetett voksolni szemben a korábbi este hét órás zárással. Ha este hétkor bezártak volna a szavazóhelyiségek, akkor lehet a 40 százalékos részvételi arány sem jött volna össze. Mindez pedig egy hatalmas pofon lett volna a szoclib kormánynak.

Kiválóan foglalta össze az akkori helyzetet Csurka István. „A magyar választópolgárok 56 százaléka távol maradt a népszavazástól. Ennek a döntő többségnek legalább a fele tudatosan, tiltakozása kifejezéseként tette ezt, egy másik része természetesen megszokásból, mert mindig mindentől távol tartja magát. Ehhez a szándékosan távol maradt részhez hozzá kell számítani azt a hatszázezer elszánt magyart, az összes választópolgár több mint nyolc százalékát, aki nem-et mondott. Az már majdnem kétharmad. Kimondhatjuk tehát, hogy a magyarság anyaországi részének majdnem kétharmada, így vagy úgy, de nem adta hozzájárulását a megalázó csatlakozáshoz, és hogyha az elszakított részek magyarságát is megkérdezték volna, akkor nemzetünk lelkéből elsöprő elutasítás fakadt volna fel”.

Miért nem bántam meg a „nem” szavazatomat a mai napig? Az elmúlt 20 évben történtek csak megerősítettek abban, hogy helyes döntés volt a kisebbséghez tartozni 2003. április 12-én. Mára az Európai Unió egyre inkább egy diktatórikus birodalomra kezd hasonlítani. Még nem erőszakkal nyomják el a liberális fősodorból kilógó véleményeket, hanem az elhallgatás, megbélyegzés és a büntetés hármasával próbálják fegyelmezni a renitenseket. Csak azok a jó emberek Brüsszel számára, akik a liberális kánont éneklik fel, és kritika élkül hajbókólnak a technokrata vízfejnek. Mindez pedig pont olyan mint Szovjetunió, ahol csak azok lehettek a rendszer részei, akik teli torokból zengték a szocializmus végtelen dicsőségét. Már 2003-ban többen felhívták a figyelmet arra, hogy Brüsszel pont ebbe az irányba fog haladni, de akkor a hazai balliberálisok természetesen kinevették ezeket a hangokat.

Brüsszel az elmúlt 20 évben persze új „vallásokat” is teremtett. Az LMBTQ, a genderpropaganda, a klímaváltozás elleni küzdelem mára vallás lett. Aki ezekkel szemben szkeptikus, vagy éppen teljesen tagadja őket, akkor azt a személyt, vagy országot szélsőségesnek, fasisztának vagy éppen idiótának állítják be. Pontosan így számolt le a kádári és a brezsnyevi diktatúra azokkal az emberekkel, akiknek volt bátorságuk arra, hogy kimondják a szocializmus hazugságait. Sokakat még az 1970-es években is elmegyógyintézetbe, vagy éppen kényszergyógykezelésre ítéltek, mivel tagadták a szocialista társadalom elsőbbségét. Brüsszel ma még nem tart itt, de az eseményeket figyelve, aki napjaink uniós vallásait tagadni próbálja, az könnyen lehet, hogy pár éven belül a személyes szabadságával is fizethet majd! Az események gyorsaságát figyelve 20 év múlva lehet hosszú börtönévek várnak majd a Brüsszelt kritizálókra!

Míg Brüsszel új vallásokat teremtett, addig leszámolt a kereszténységgel, a családdal és a hagyományos kultúrával. Ennek egyik csúcspontja volt, hogy a még 2000-es években készülő új uniós szerződésből kimaradt a kereszténységre való utalás. Na ezért is büszke vagyok a leadott „nem” szavazatomra! A kereszténység, majd pedig a zsidóság elleni fellépés még erőteljesebb fokozatra kapcsolt azóta Brüsszelben! Mára nyíltan kimondják, hogy a beérkező muszlim illegális bevándorlók érzékenysége sokkal fontosabb, mint a hagyományos európai keresztény-zsidó értékeké. A helyzet pedig évről évre csak rosszabb lesz!

Az elmúlt 20 évben az Európai Unió semmilyen sikert nem tudott felmutatni. Gazdaságilag és demográfiailag egy hanyatló entitássá vált. Jól emlékszem, hogy 2010-ben arról zengedeztek ódákat Brüsszelben, hogy tíz év múlva a világ legversenyképesebb gazdasága lesz az EU. Semmi, és tényleg semmi nem lett ebből! Az EU világszinten a teljes eljelentéktelenedés felé halad, miközben a határai mentén egyre több megoldhatatlan konfliktus robban ki. Az EU-nak, ha lenne valóban értelme, akkor pont ezeket konfliktusokat (orosz-ukrán-háború, Nyugat-Balkán, Kaukázus) megoldania kellene, és nem szítani a feszültséget. Ezen a területen is teljesen megbukott Brüsszel!

Brüsszel képtelen volt a 2008-as gazdasági, a 2015-ös migrációs, a 2020-21-es koronavírus és a 2022-es ukrajnai háború által okozott válságra jó válaszokat adni. Mindegyik válsághelyzet eredménye az lett, hogy Európa fokozatosan riválisai mögé szorult. Ha ezek a válságok nem mutatták meg, hogy a brüsszeli bürokrata és egyben mélyen korrupt rendszer nem alkalmas semmire, akkor vajon mi fogja? Jól látszik, hogy az unió jelenlegi vezetését csak az tartja a hatalom csúcsán, hogy világszinten még mindig az EU az a hely, ahol az egyik legmagasabb az életminőség. 2003-ban a népszavazás idején többek között Kína, Brazília és India is a világ legszegényebb országai közé tartoztak. 20 év alatt jelentős változások történtek. Senki ne gondolja, hogy Európa jóléte örökké tart majd, és nem lesz semmi változás. Ha az európai gazdaság hanyatlása az életszínvonalra is komoly hatát gyakorol majd, akkor majd a széles tömegek is felismerik, micsoda zsákutcába vitt minket a teljesen korrupt brüsszeli elit!

És ha már korrupció! A brüsszeli elit percenként hazudik arról, hogy micsoda korrupció dúl Magyarországon, vagy éppen Lengyelországban. Ezzel párhuzamosan pedig évről évre olyan korrupciós botrányok látnak napvilágot Brüsszelben, amiknek semmilyen következménye nincsen. Egy normálisan működő demokratikus szervezetben Ursula von der Leyennek már régen a rácsok mögött kéne ülnie azokért a súlyos cselekményekért, amiket a koronavírus-járvány idején elkövetett a vakcinák beszerzése terén. És ez mg csak a jéghegy csúcsa! Éppen ezért is volt jó döntés, hogy 2003-ban erre a brüsszeli korrupt elitre is nemet mondtam!

Örömteli, hogy az elmúlt években a magyar társadalom egyre nagyobb része kezd ráébredni arra, hogy ez nem az az EU, amit szerettek volna. Világosan látják, hogy a brüsszelita elit célja a nemzetállamok és a szabadság megszüntetése. Jó hír, hogy a magyar lakosság több mint fele helyett már csak 39 százalékuknak ugrik be pozitív kép az EU-ról. Pontosan ezen az alapon lehetne végre értelmes társadalmi és gazdasági vitát elkezdeni arról, hogy mennyire éri meg Magyarországnak jelenleg az EU-tagság. Arról sem szabad elfelejtkezni, hogyha a hivatalos politika nem reagál érdemben ezekre a hangulatbeli változásokra, akkor azt más politikai erők kihasználhatják.

Sokan tehetik fel a kérdést, hogy akkor mégis mi legyen? A képlet egyszerű: Magyarországnak addig az EU-ban kell maradnia, és aktívan harcolnia a progresszív ideológiákkal szemben, amíg egy forinttal is többet kapunk, mint amennyit befizetünk. Ha a mérleg megfordul, akkor pedig egy új népszavazásra van szükség, amikor az emberek egy valós kampány mellett józan döntést hozhatnak arról, hogy tagjai kívánunk-e maradni egy egyre inkább elnyomó, és diktatúrába hajazó birodalomnak, vagy pedig megpróbálunk önálló utat járni egy alapvetően megváltozó világrendben. Ami tény, Európa egyre inkább egy süllyedő hajó. A süllyedés még nem hirtelen tapasztalható, de évről évre egyre kisebb szerepe van annak, hogy bármelyik európai politikus mit mond, vagy éppen mit tesz. Mindez világosan kiderült abból, ahogyan Ursula von der Leyent és Emmanuel Macront megalázták Pekingben! Tényleg érdemes egy hanyatló közösséghez kötni a sorsunkat?

Egy olyan Európában hiszek, ahol nem egy teljesen átláthatatlan, mindenféle legitimáció nélküli diktatórikus központból mondják meg, mit kell csinálni a „gyarmatokon”. Az első és legfontosabb lépés a valódi demokrácia és szabadság felé az Európai Parlament azonnali megszüntetése lenne! Szükség van a gazdasági együttműködésre, szükség van a határok könnyű átjárhatóságára, de nincs szükség a valláspótlékok kötelező tételére, az illegális migránsok beengedésére, az egyre erőteljesebb iszlamizációra, és a totális brüsszeli centralizációra. Egy versenyképes, szabad, az őshonos kisebbségek és a nemzetállamok alkotmányos jogait tiszteletben tartó Európára van szükség. Csak egy ilyen közösség lehet képes arra, hogy Európa szerepe a világban ismét felértékelődjön, és ne a hanyatlás legyen a döntő motívum. Ha végre megjelenik egy ilyen Európai Unió, akkor arra boldogan fogok igent mondani!