A globális balliberális hálózatnak politikai céljai vannak. Ugyanakkor a politikai célokat nem vállalhatja fel nyílta, hiszen akkor maga is politikus lenne. Ezért hívjuk ezt mély államnak, hiszen nem tűnik fel a felszínen.
Ez a mély állam a világon mindehol ugyanazt a politikai célt akarja megvalósítani, amikor kell, akkor új médiaszabályozást fogadnak el, amikor kell, akkor pedig destabilizál demokratikusan megválasztott kormányokat.

Munkával indult, barátsággal folytatódott és itt még nincs vége. Földi-Kovács Andrea egykori tévés, az Axióma főszerkesztője mesél arról, hogyan került a csatornához. Kizárólag az Axióma Podcast-ben.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média