️Amire most a legnagyobb szükség van: józan ész és nyugalom.
Figyelemmel kísérjük az eseményeket, és mint mindig, most is készen állunk Magyarország védelmére. Kapcsolatban állunk az EU és a NATO…
A kormány nevében nyugalomra intett Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a lengyelországi rakétabecsapódással és a Barátság kőolajvezeték leállásával kapcsolatban kedden este az M1-nek adott interjújában, hangsúlyozva, hogy Magyarország kőolajellátása biztosított.
A miniszter elmondta: a Védelmi Tanács ülésén két fontos témáról beszéltek, a Barátság kőolajvezeték működését érintő találatról és a lengyelországi rakétabecsapódásról.
A kőolajvezetékkel kapcsolatban hangsúlyozta: egy ilyen helyzetben minden információt óvatosan kell kezelni. "Nagyon nagy nyugalomra intjük önmagunkat is, hogy ilyenkor ennek az értékeléséből messzemenő következtetéseket ne vonjunk le" - fogalmazott, hozzátéve, úgy tudják, hogy nem a kőolajvezetéket magát, hanem az azt ellátó transzformátor-állomást érte találat.
Jelezte: kőolaj egyelőre a vezetékből nem jön, de a Mol vezetői arról tájékoztatták a kormányt, hogy az ország kőolajellátása ennek ellenére zavartalan, és hosszabb távon is így lesz.
A lengyelországi rakétatámadásról szólva a védelmi miniszter azt mondta: itt még több bizonytalanság van, egyelőre nem tudják pontosan, hogy mi történt. "Várjuk a lengyel kollégáinknak a visszajelzését és a tájékoztatását, hogy ők mit tudnak" - tette hozzá.
Közölte: beszélt a NATO-főtitkárral, illetve több ország védelmi miniszterével.
Hangsúlyozta: a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján mindenki nyugalomra inti az országait, meg kell várni, hogy a lengyelek milyen információval állnak elő.
A kormány figyelemmel kíséri az eseményeket, a Magyar Honvédség, mint mindig, most is készen áll Magyarország védelmére - mondta. Hozzátette: egyelőre semmilyen különös lépést nem kell tennünk azon túl, hogy folyamatosan kapcsolatban vagyunk nemzetközi és katonai szinten is a teljes európai és NATO-rendszerrel. Jelezte: azonnal képesek vagyunk reagálni, hogyha bármi történik, de egyelőre figyelünk és várjuk az eseményeket.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a kormány nyugalomra int, a kőolajellátás biztosított.
️Amire most a legnagyobb szükség van: józan ész és nyugalom.
Figyelemmel kísérjük az eseményeket, és mint mindig, most is készen állunk Magyarország védelmére. Kapcsolatban állunk az EU és a NATO…
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a kormány nyugalomra int, a kőolajellátás biztosított.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a kormány nyugalomra int, a kőolajellátás biztosított.
...most amúgy hol tart az, hogy Ferenc pápa mediátor lesz a két fél között?
Szinte az összes Európai vezető nyugalomra int!
Szalay-Bobrovniczky Kristóf interjúja a híradóból!
Újabb robbanás volt Isztambulban! Egyelőre nem lehet tudni, pontosan mi történt!
FONTOSABB,
MINT VALAHA!
“Stratégiai nyugalom.”
A BBC szakértője szerint valószínűtlen, hogy az oroszok szándékosan támadták volna meg Lengyelországot.
️ az oroszok állítása szerint nem lőttek rakétákat az ukrán-lengyel határ közelében.
️ az összevissza dezinformálás a háborúk szintén pusztító vonásai.
a mol 90 napra elegendő tartalékkal rendelkezik, nem jelenthet problémát a barátság kőolajvezeték ideiglenes leállása.