Szégyen és gyalázat, amit a baloldal művelt a nemzeti ünnepen!

Szégyen és gyalázat, amit a baloldal művelt október 23-án!

Döbbentem néztem azt a mérhetetlen igénytelenséget és ostobaságot, ami a mai parlamenti baloldalból áradt október 23-án! Tényleg azt gondoltam, hogy nincs lejjebb egy bizonyos szintnél, de idén sikerült ezt a mércét is leverni. Semmi problémám nincs azzal, hogy ezt a napot az összes politikai erő a saját javára próbálja kihasználni. 1990 óta így van ez. Azonban az mégiscsak gyomorforgató, hogy azok meneteltek az első sorban, akik mindent, de tényleg mindent annak köszönhetnek ebben az életben, hogy valamelyik felmenőjük a Kádár, vagy éppen a Rákosi-rendszerben volt vezető beosztásban. Senki nem felelős természetesen szülei bűneiért, de egészen addig, amíg a vagyonát és egzisztenciáját arra építi ki volt a felmenője, addig mindenféle bocsánatkérés csak porhintés.

Semmi bajom nincs azzal, hogy tanárok és diákok demonstrálnak. Követeléseik egy részét én is támogatom. Amikor azonban egy dedikáltan oktatási tüntetésen a felszólalók olyan stílusban beszélnek, ami még négy fal között is felháborító lenne, akkor bizony ki kell mondani, hogy ezekből a figurákból semmilyen szinten nem kérünk. (Nagy kérdés, hogy a tüntetés szervezői, miért engedték fel a színpadra).

A baloldal október 23-án ismét bebizonyította, hogy mindennél jobban gyűlöli Orbán Viktort, a jobboldalt, és a nemzeti erőket. Semmi mást nem tudnak mutatni, csak ezt! Semmi másra nem képesek csak erre! Szégyen és gyalázat, hogy ezt egy nemzeti ünnepen üvöltötték az arcunkba!

Pécsen roppant büszkék Lilikére. A pécsi romkocsma rögtön mörcsingelte is a kislányt, hogy ő bizony az Ő neveltetésük. Csodás
Ő egy slammer, ami nem tudom mi, de ezek szerint olyan mint a proli telepi…

Dávid sohasem rejtette a véka alá a véleményét, mindig is keményen odamondogatott a Facebook-on a balliberálisoknak és mostmár sikerrel nyomja tovább a TikTokon is!

Ha szeretnéd megtudni, hogy mi a…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média