Többnapos látogatást tett Németországban Sándor Zsolt altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese, aki találkozott többek között Markus Laubenthal altábornaggyal, a német haderő…
Giorgia Meloni pártjának két szövetségese, a Liga és a Hajrá, Olaszország (FI) adja a két kormányfő-helyettest. Egyikük Antonio Tajani, a FI politikusa, aki egyben a külügyminiszter is lesz, a másik Matteo Salvini, a Liga vezetője, aki a kikötőkért is felelős infrastrukturális tárcát vezeti majd. Utóbbi jelentős minisztériumnak számít annál is inkább, mivel a pandémia utáni gazdasági helyreállítási források jelentős része infrastrukturális beruházásokat fedez.
Így tette le az esküt Giorgia Meloni, Olaszország új miniszterelnöke. A következő uniós csúcson már ő képviseli a dél-európai országot. Reméljük, hogy az Orbán Viktor szövetségesének számító politikusnak lesz elég ereje ahhoz, hogy szembeszálljon a balliberális mainstreammel, hiába fenyegették meg már többször is Brüsszelből. Azért is fontos hazánk számára az olasz változás, mert Meloni nem fogja támogatni hazánk megbüntetését, a Magyarországnak járó uniós források felfüggesztését.
Többnapos látogatást tett Németországban Sándor Zsolt altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese, aki találkozott többek között Markus Laubenthal altábornaggyal, a német haderő…
Itt vannak a legfontosabb kormányzati bejelentések!
FRISS BEJELENTÉS! A kormány a jegybankkal összehangoltan fellép a szankciós inflációval szemben, ezért…
Azt kívánom az olaszoknak, hogy olyan erős és karakteres jobboldali kormányuk legyen, mint nekünk magyaroknak. Fél gőzzel nem megy!
Mik lehettek az Action for Democracy elvárásai a magyar baloldal felé?
🤝 Ha valaki közel kétmilliárd forintnyi összeget odaad bárkinek, nyilvánvalóan vannak bizonyos feltételei…
Amit tudunk, hogy az…
Gulyás Gergely a gázt négyszeres áron áruló amerikaiakat kritizáló Emmanuel Macronnak: Jó reggelt kívánunk!
Karácsony abbahagyhatja a hisztit: külön tárgyalópartnert jelölt ki a kormány Budapest megsegítése érdekében.
emlékeztek még, amikor 2018-ban Lázár Jánost szétszedte a balos sajtó, hogy mégis mit képzel, amiért bécs egyes részeit úgy mutatja be, mintha azok nem európa legjobbjai volnának? ahogy forgatták a…
🫡 mától Giorgia Meloni olaszország miniszterelnöke
meloni NEM támogatja hazánk megbüntetését.
Letette az esküt Giorgia Meloni!
Végre elindul Olaszország is a stabilitás útján és hazánk újabb szövetségessel gyarapszik.
Lassan ébred Európa! 
Az ünnepek közeledtével volna egy javaslatom.
Fontolóra kellene venni, a cukor árstopjának eltörlését, vagy a mennyiségi korlátozás növelését. Ugyanis most az a gyakorlat, hogy az üzletek 6-8 kg cukrot…