Kemény üzenet Majkának a köztársasági elnöktől!

Méltóságot a zaj helyett!

Vannak helyek, ahol a nemzet egysége nem díszítés a mondatok végén, hanem mindennapi valóság.

Júniusban a parajdi sóbányánál jártam. Ott, ahol a baj példaértékű összefogást szült.

Nem panaszkodtak – összekapaszkodtak. Sokat veszítettek. Mégis maradt erejük mosolyra, jó szóra, biztatásra.

Ott lenni nem pusztán kötelesség volt; tanítás, tanulás is.

Nemzet csak akkor leszünk, ha mindenkinek van benne helye.

És miközben sokan csendben építik a közösséget, vannak, akik színpadon állva indulatot keltenek – nem felemelnek, hanem bizalmat bontanak, értéket torzítanak, fiatalokat mérgeznek.

Minden kornak megvannak a hangoskodói. De hiszem, hogy nem a zaj, hanem a tartalom, nem az indulat, hanem a méltóság tart meg egy közösséget, egy nemzetet.

Nagykanizsa után Zuglóban is egy ismeretlen tiszás nyerte meg már most(!) a választást, előre.
És ezeket a cikkeket megírják, kiteszik, Peti meg élvezi.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média