A tegnapi román elnökválasztás magyar tanulsága hogy Kelemen Hunornak és az RMDSZ-nek mélységesen el kell gondolkdnia a hogyan továbbon. Az a jelölt ugyanis, akit az RMDSZ támogatott az első körben, nem került be a második fordulóba, ezáltal pedig sikerült előidézni egy olyan borzasztó kellemetlen helyzetet, hogy az erdélyi szavazóknak a kisebbik rosszat kellett választaniuk a megmaradásuk érdekében!
Ez mégegyszer nem fordulhat elő, szóval most nagyon komolyan változtatni kell valamin!
A lengyel elnökválasztás tegnapi első körében a jobboldalhoz köthető jelöltek összesen sokkal több szavazatot kaptak, mint Varsó balliberális polgármestere egyedül! Ráadásul a két, második…
Mi az amiről zárt ajtók mögött, a média hallgatása mellett most szavaznak Genfben, és közvetlen hatással lesz mindannyiunk életére? 🤚 A járványügyi egyezmény egészségügyi védekezésnek álcázott…
EDITTKE KOMMENTOL #6 \\\ Én ezt nemértem komoan mondom eddig úgy figyetem le hogy fideSSt kell irni most meg meg jelentek hogy SA a fidesz a harcosklub végett döncsék már el mert én ESZ ESZsszet tudtam…