A konlávé elé

Ha a katolikus egyház megreformálása azt jelenti, hogy évezredes szokásokat, vallási rítusokat alakítunk át vagy szüntetünk meg a modernség jegyében, akkor az egyház nagyon rossz irányba megy... Olyan pápát szeretnék aki például felhagy azzal a szokással, hogy a Nagyhéten bűnözők és muszlimok lábát mosogatja vallásközi párbeszéd meg a jófejség jegyében! Szeretném ha az új pápa visszatérne a lábmosási szertartás eredeti formájához és céljához, emellett pedig például szót emelne a muszlimok által, keresztények ellen elkövetett brutális bűncselekmények ügyében, a keresztények védelmében!

A vallási rítusokat hagyják békén, a keresztényeket pedig védjék harsányabban, aktívabban! Ilyen egyszerű!

#HaászRudolf

A magyarok húsz éve eleget tettek a csatlakozási szerződésben foglaltaknak.
Az ország
👉nem állt háborúban
👉nem vonultak náci jelvények alatt félkatonai alakultok az utcáinkon
👉költségvetésünk…

Szuverén országok nélkül fogalmilag kizárt az erős, szuverén Európa és EU léte, tehát, amikor Brüsszel a tagállamok szuverenitását támadja, önpusztító tevékenységet folytat.
(Link a kommentben! )

Miután elsőre nem lett meg a többsége, Friedrich Merzet másodjára már megszavazták, mától ő Németország kancellárja. Egy szűk többséggel rendelkező, igen instabil globalista-baloldali és erőteljesen…

István Nagy, Agriculture Minister, said new dimensions are opening up between our country and the United States in terms of agricultural economic relations.

Following a meeting with Robert Palladino,…

Este hatkor másokkal együtt itt okoskodom. Gyertek!

Ferenc pápa halála új korszak kezdetét jelenti a katolikus egyház történetében. A pápaválasztás évszázadok óta az egyik legizgalmasabb és…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média