Nem Jorge Mario Bergoglio (Ferenc) lesz a Római Katolikus Egyház következő szent pápája!

II. János Pált szentté avatták, Ferencet nem fogják szentté avatni! Amikor kiderült hogy a Santa Maria Maggioréba akar temetkezni, ki is bukott belőlem, hogy Ferenc nem is való a Vatikánba... A pápaságnak vannak olyan évszázados hagyományai, amelyekhez hozzányúlt, pedig jobb lett volna ezeket nem piszkálni akkor sem, ha ezekhez az egyszeűsítés jegyében nyúlt hozzá szándékai szerint! S akkor még nem is volt szó azokról a kétértelmű nyilatkozatairól, amelyekre a balliberális média alkalmi vallásosai úgy repültek rá, mint galacsinhajtó bogár a táplálékára:

"A homoszexuális embernek is joga van keresni Isten társaságát!" - mondta egy alkalommal, amit úgy magyarázott a libsi média, hogy a katolikus egyház elismerte a melegházasságot... Aztán persze Ferenc utólag megmagyarázta, hogy nem erről van szó... Mondjuk akit Guy Verhofstadt is megdicsért, az valószínűleg valamit pápaként nem jól csinált!

Pápaságát a Santa Maria Maggioréban kialakított, nevetségesen egyszerű sírja is jelképezi, amely sírból az ő parancsára még a születés és az elhalálozás dátumát is kispórolták a végletekig túlzásba vitt egyszerűség jegyében!

Isten nyugosztalja békességben! Várjuk a következő Szentatyát!

#HaászRudolf

Új kiadóvezető az Axióma Központnál

Nagy örömmel üdvözöljük Dr. habil. Botos Máté egyetemi docenst, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának politológia…

ÚJABB KÜLÖNÖS LEVELET KAPTUNK

Április 22-én országosan 4135 beteghez siettek a mentők, ebből 1234 esetben Budapesten, míg április 25-én az országos esetszám 3831 volt, ebből 1160 betegnek segítettek…

Akár két keréken, akár négyen – gyorsan ott vagyunk, ahol szükség van ránk!
Köszönjük, ha ti is segítitek a munkánkat azzal, hogy figyelmesen és szabályosan közlekedtek.

A Tusk-kormány nemcsak az alkotmánybíróságot semmizi ki, hanem a szólásszabadságot is korlátozza, politikai vádemelésekkel számolja fel a konzervatív hangokat – ezzel nemcsak a jogállamot, hanem a…

"Mert egyszer béke lesz. Ó, tarts ki addig lélek, védekezz!" 🙏

Tegnap Beregszászi Olga és Katalin Hampel immár 22. alkalommal megrendezett "Száz perc száz emberért" c. jótékonysági gálaestjén a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média