A kommunista eltorzult lélek. Nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika úgy nevez; lelkiismeret. Hirtelen ezek a…

Vasárnap Újpesten semmi különös nem történt. Semmi egetrengető, amelybe belerecsegnének a modern kori magyar politika 2010-ben kialakult és bebetonozódott alapjai. Varju László DK-s politikust, egykori-leendő országgyűlési képviselőt a bíróság jogerősen, három ügyben is elítélte, ezért lemondott. Gyurcsány Ferenc ezt követően bejelentette, hogy Laci a mocskos Orbán-rendszer áldozata, újra jelölik, újra indítják... Ezt ma Magyarországon meg lehet csinálni, mert a csávó nincs eltiltva a közügyektől, pedig hát azért választási csalás bíróság előtti vádja esetén alapnak kéne lennie, hogy mellékbüntetésként az eljáró bíró közügyektől eltiltást is elrendel. - A Nap Hangja #HaászRudolf-fal

@követő

Steiner Attila, a Fidesz Hegyvidéki elnöke üzent Magyar Péternek: Alig várom, hogy beszéljünk a régi ügyeidről! Lehet köztük olyan is, amiről még nem tudunk?

Elfogyott a regimentje, ideges lett, ezért gyorsan kikapta Rost művésznő kezéből a mikrofont... Nem ez az első megnyilvánulás Magyar Pétertől, amely a részéről komoly, nőkkel szembeni fóbiáról,…

A magyar parlamentben semmiféle politikai erőviszony nem változott a tegnapi újpesti időközi választás után! Varju László lemondott a képviselői mandátumáról miután a bíróság 3 ügyben is elítélte!…

Waltz beismerte, hogy ő hozta létre a Signal chatcsoportot

A magas rangú amerikai tisztviselők közötti beszélgetés, amelyre egy újságírót is meghívtak, továbbra is felháborodást vált ki Washingtonban -…

️MENTŐAUTÓBAN SZÜLETETT ZALÁN

🤰Egy Pest vármegyei család kérte a mentők gyors segítségét múlt héten egy 30 év körüli, 38 hetes kismamához sűrű fájásai miatt.

Mentésirányító bajtársnőnk azonnal…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média