Michal Bobek, az Európai Unió Bíróságának főtanácsosa a Gazprom leánya javára bírálta felül a korábbi elutasító döntést.

Mégis megtámadhatja a Gazprom svájci leánya, a Nord Stream 2 AG az uniós gázszabályozás 2019-es kiterjesztését, amely előírta, hogy az a szabály, amely szerint a gázvezetékek nem állhatnak a gáztermelő cégek tulajdonában, az EU-t harmadik országokkal összekötő vezetékekre is vonatkozik, legalábbis így foglalt állást az Európai Unió Bíróságának, azaz az EU legfelsőbb szintű jogi fórumának főtanácsosa.

Hazánkban már jóval a válság kitörése előtt, 2005-től stagnált, majd 2009-ben jelentősen csökkent az átlagbér reálértéke. 2010-ben sem érte el a 2006-os szintet, amikor még közel hasonló szinten…

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye