Történelmi alacsony vízállás, energiaválság, vállalati takarékoskodások, taxis káosz és egy nagy kereskedelmi lánc jövőjét övező találgatások – mozgalmas hetet zárt a magyar gazdaság. A Paksi Atomerőmű teljes leállását végül sikerült elkerülni, Romániában viszont már robbantani kellett a Duna medrében az ottani atomerőmű működésének fenntartásáért. Közben egyre több vállalat kapcsolta le a villanyt, az iparkamara pedig még az augusztus 8-i munkanap áthelyezését is felvetette, amiről hivatalos kormányzati állásfoglalás még nem sokkal szombat előtt sem született.

Kapcsolódó cikkünket megtalálod az első kommentben! 👇

Havran Zoltán / Pexels/ Jakub Porzycki / NurPhoto / NurPhoto via AFP

👮Alulírott szimpatizáns feljelentem magamat pártunk és kormányunk rendőrségén. Tessenek engemet megbüntetni.
Franka Tibor véleménycikke a kommentben

Központi csillagunk a Földtől való 149,9 millió kilométeres távolságának köszönhetően a galaxis, sőt, az univerzum egyetlen olyan csillaga, amit a legapróbb részletességgel is képesek megfigyelni a…

Bár a tárolókapacitás egy ideig nem tudta követni a naperőművek építését, az azonban nem igaz, hogy Magyarországon ne hoztak volna létre nagy akkumulátoros tárolókat, vagy hogy az elmúlt években ne…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye