Donald Trump amerikai elnök újabb lépéssel erősítette protekcionista kereskedelempolitikáját: péntektől 60 kereskedelmi partnerre vetett ki új, 10, illetve 12,5 százalékos vámokat arra hivatkozva, hogy az érintett országok és tömörülések nem lépnek fel kellő hatékonysággal a kényszermunkával előállított termékek ellen. Az intézkedés éppen akkor lépett hatályba, amikor lejárt a korábbi, átmeneti 10 százalékos globális amerikai alapvám. Az EU egyelőre óvatos: a „sokkolónak” nevezett vámok utáni következő reakciók már visszafogottabbak, de kérdés, hogy az új rendszer hogyan érinti majd az uniós és a magyar gazdaságot.

SAUL LOEB / AFP

Megszólalt a BYD a szegedi gyárról: cáfolják a razziát

A BYD szerint nem volt hatósági razzia a szegedi gyár építkezésén. A vállalat azt állítja, a sajtóban megjelent értesülések nem felelnek meg a…

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye