Tóth József, a XIII. kerület polgármestere megdöbbentő állítást tett a Rákosrendezőn tapasztalható pokoli állapotokról. Szerinte mára drámaivá vált a helyzet, és úgy véli, a folyamat olyan mértékben eszkalálódott, hogy annak hátterében akár szándékosság is állhat. Bár ezt a felvetését nem fejtette ki részletesebben.
Hozzátette: korábban azzal érveltek az egyeztetéseken, hogy ha felszámolják az illegális telepet, az ott élők egyszerűen máshová költöznek. Szerinte azonban ez nem elfogadható indok.
Mint mondta, ha a területet rendezték volna, akkor nem költözhettek volna be Hajdú-Bihar, Békés, Szabolcs-Szatmár, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyékből folyamatosan újabb emberek, így nem alakulhatott volna ki a jelenlegi, közel százfős létszámú illegális közösség.
Fotó: Csudai Sándor
/posztok.hu

A volt manchesteri polgármester lesz a kormányzó brit Munkáspárt új vezetője és Keir Starmer utódja.

Példaképeink arcképcsarnoka: Szomor Dezső állattenyésztő, őshonos magyar fajták megmentője
Videó
A kerületvezetők közösen kezdeményeznek mielőbbi személyes egyeztetést a belügyminiszterrel.
️ Kapitány úr úgy lehet a szélerőművekkel, akár Rákosi elvtárs a magyar gyapotföldekkel, meg narancsligetekkel.
Hol van Magyar Timur és csapata? Hőmérővel, bekapcsolt telefonnal, vécépapírral, légyfogóval, csótánnyal meg plüssmacival a kézben.
