Nehéz másként értelmezni Panyi Szabolcs Facebook-bejegyzését, minthogy megfenyegették Hernádi Zsoltot a Mol élén. Az oknyomozó újságíró arról ír, hogy továbbra is érvényben van az elnök-vezérigazgató…
A múlt hét vége felé még többnyire csak elővigyázatosságból rendelte el több önkormányzat a vízhasználat korlátozását, azóta egyes településeken már a kutak, csapok maguk döntik el, hogy adnak-e vizet, vagy sem.
Elsősorban a kertek tömlős locsolásának, a medencék töltésének és az autók mosásának a visszafogását vagy tiltását jelenti. Vasárnapig Zala vármegye 60-70 településén, továbbá Pest és Hajdú-Bihar vármegyében születtek ilyen döntések, összesen mintegy 100 helyen. Hétfőn tovább romlott a helyzet, már 200 körül járt a korlátozást elrendelt települések száma, és nem ritka, hogy az I. fokú korlátozást másodfokúra szigorították.
A Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. már három települést nem tud teljesen ellátni. Ha a fogyasztók rövid időn belül nem csak a szükséges vízfelhasználásra korlátozzák az igényeiket, akkor teljesen összeomolhat a hálózat - kongatják a vészharangot.
Fotó: GettyImages
Nehéz másként értelmezni Panyi Szabolcs Facebook-bejegyzését, minthogy megfenyegették Hernádi Zsoltot a Mol élén. Az oknyomozó újságíró arról ír, hogy továbbra is érvényben van az elnök-vezérigazgató…
Az eddigi csúcs 41,9 fok, amit 2007-ben mértek Kiskunhalason 
Hollandia 120 perc alatt…
Alapjoggá tennék az eutanáziát?
Ezekben az ügyekben számít Magyar Péter az ír uniós elnökségre
„A játékosok ma este mindent beleadtak. Nagyon érzelmes mérkőzés volt, és nagy szívről tettek tanúbizonyságot."
🙏🇳
Éjféltől a bolsevik Ruff Bálinté lett a Mandiner. Csak szólunk ..