Az iráni konfliktus hatása Magyarországon is gyorsan megjelenhet a kutakon.

Irán közölte, hogy az amerikai erőkhöz köthető célpontokat támadta meg déli partvidékén az Egyesült Államok légicsapásaira válaszul, amelyek – állítása szerint – megsértették az ENSZ Alapokmányát és a két ország közötti háborút lezáró memorandumot – áll a külügyminisztérium közleményében.

Alig néhány hete mutatkozott be, a spanyolok elleni nyolcaddöntőben ő egyenlített, és góljával a döntőig kitartó lendületet adott az addig nem túl meggyőző „kékeknek”. Nyolc évvel később 81 meccsel és…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye