Szergej Lavrov orosz külügyminiszter telefonon kérte Marco Rubio amerikai külügyminisztert, hogy az Egyesült Államok evakuálja diplomatáit és állampolgárait Kijevből, mert Oroszország folytatni akarja a súlyos rakéta- és dróntámadásokat az ukrán főváros ellen. A Kreml szerint a következő Kijev elleni csapások „döntéshozó központokat” és katonai infrastruktúrát is érintenek majd.
Az amerikai hadsereg bejelentette, hogy újabb légicsapásokat hajtott végre Dél-Iránban. A támadások során iráni rakétabázisokat, valamint aknatelepítésre…
A Tisza Párt képviselői a multinacionális cégek és a bankok világából érkeztek, ezért vélhetően az ő érdekeiket is képviselik majd politikai tevékenységük során. A legerősebb példa erre három…
Fodor Gábor: A Váradi Róbert által helyesen kívánt változás akkor következne be – ez lenne végre a valódi paradigmaváltás –, ha a győztes nem azon törné a fejét, hogy miként zárja börtönbe,…