Egy húsz négyzetméteres ház, egy jakuzzi és a természet – a Négyzetméter legújabb adásában Burján Szilárddal, a Feelmore társalapítójával beszélgettünk a tiny house-mozgalomról, a négy évszakos turizmus térnyeréséről és arról, hogyan alakul át Európában a modern luxus fogalma. Az adásból az is kiderül, kiknek érheti meg igazán befektetni egy tiny house vendégházba.

#vg #vilaggazdasag #negyzetmeter #luxus #lakas #ingatlan #befektetes

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter az esküje után egyértelművé tette: a hétvégére megnevezi az új országos tiszti főorvost. A miniszter határozottan cáfolta a felvetést, miszerint Zacher Gábor…

Ursula von der Leyen örömhírként jelentette be (megint), hogy az Európai Bizottság minden porcikájával támogatja a Pride-ot, és hogy mennyire fontos dolognak tartja a Pride-hetet.

Így nézne ki az „európai” kormányzás?

Magyar Péter és pártja korszerű, európai kormányzást ígér, az elmúlt időben éppen ennek ellenkezőjét mutatták meg, a köztársasági elnök elleni támadás nem az…

A KDNP országgyűlési képviselője kifejtette: a külügyminiszter meghallgatásán egyetlen szó sem esett arról, hogy az Európai Unió által meghatározott feltételek közül melyeknek tennének eleget a…

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye