"Magyar Péter a…
Hónapról hónapra araszol felfelé az infláció Magyarországon, a márciusi 1,8 százalék után áprilisban 2,1 százalékra gyorsulhatott az áremelkedések üteme. Ezzel már a negyedik egymást követő hónapban lehetett bőven a jegybank célja alatt a drágulás üteme, ennek ellenére az elemzők szerint korántsem optimisták a kilátásokat illetően. Az iráni háború miatt a következő hónapokban akár újra elszbadulhat az infláció, amit még az erősebb forint sem lesz képes ellensúlyozni.
Fotó: Mediaworks
"Magyar Péter a…
Komoly aránytalanságokra világít rá az osztrák…
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium leendő vezetője ismertette elképzeléseit a tárca működéséről. Tarr Zoltán általános célkitűzéseket fogalmazott meg, konkrét…
A német kancellár szerdán, az általa vezetett koalíciós kormány hivatalba lépésének első évfordulóján kiállt amellett, hogy a Kereszténydemokrata Unió és bajorországi testvérpártja, a…
Károly királynak eddigi uralkodását botrányok, betegségek és a korona intézményének kiüresedése árnyékolta be.
Hajdú Tímea teljes cikke kommentben!
Teljesen átszervezik a műsorstruktúrát.
Kellemetlen meglepetéseket okozhatnak a…
Ez lehet…
Komoly hír látott tegnap napvilágot.