Új csúcsra értek a bérek 2025 végén Magyarországon. A friss KSH-adatok szerint a bruttó átlagkereset decemberben már 789 200 forint volt, 8,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. A nettó fizetések ennél is gyorsabban emelkedtek, miközben a reálkeresetek is érdemi növekedést mutattak.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) csütörtökön közölte, hogy igazgatótanácsa a következő napokban megvizsgálja az Ukrajnával kötött, 8,1 milliárd dolláros hitelprogramról szóló szakértői szintű…
Névtelenséget kérő diplomaták szerint az Egyesült Államok közvetett nyomása valószínűleg szerepet játszott abban a döntésben, amely csökkenti Kijev szerepét a NATO tárgyalásaiban. Korábban Volodimir…
Csodálatos gesztus: Trent Alexander-Arnold egy „20️” felirattal díszített cipőt kezdett hordani, ezzel tisztelegve az autóbalesetben elhunyt korábbi csapattársa, Diogo Jota emléke előtt. 🙏