Mielőtt a magyar kormányfő Orbán Viktor a győri első háborúellenes gyűlésen szólalt fel, szlovák kollégája sem tétlenkedett. Robert Fico a poprádi járási hivatalban tartott beszédében kijelentette, hogy az Európai Unió 140 millió eurót biztosít az ukrajnai háború folytatására, aztán pedig emlékezetes dolog történt, amit valószínűleg sokáig fognak emlegetni.

Részletek az első kommentben!

Fotó: Getty Images

Képzett szakembereket ígért Magyar Péter pártja jelöltjeiként, ehhez képest a Hír TV információi szerint olyan személy is helyet kaphat, aki a Paraszt TV nevű csatornán oszt meg videókat.

Részletek a…

Azt a kérdést kell feltenni, hogy jó szülők voltunk-e. Le kell ülnünk, és beszélnünk kell velük. A többség ugyanis ugyanarra fog jutni, mint mi. Ha magyarok vagyunk, abból következik néhány törvény,…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye