Komár László először a Scampoló, később a Bergendy, majd a Sprint együttes tagja volt. 1979-ben szólókarrierbe kezdett, dalait saját maga írta, néha még hangszerelte is. Zenei pályafutása ekkortól…
A fix 3%-os kamatú, akár 25 éves futamidejű, 10%-os önerővel elérhető állami kamattámogatott lakáshitel soha nem látott lehetőséget nyit az elsőlakás-vásárlók számára.
Legégetőbb kérdésekre kerestük a választ.
/posztok.hu






Tusk Lengyelországa tárt karokkal fogadta az antiszemita ír rapbandát, akiket a magyar kormány kitiltott az országból. A Kneecap ezt azzal hlálta meg, hogy az első koncertjükön teli torokból szidni…

