India szövetségi polgári légiközlekedési minisztere, Ram Mohan Naidu Kinjarapu közölte, hogy az első fekete dobozt, a repülési adatrögzítőt pénteken, június 13-án találták meg. Tájékoztatása szerint a baleset kivizsgálásának jelentése három hónapon belül készül el.
A The Hindu lap szerint a fekete dobozok adatainak letöltése és elemzése négy-öt napig is eltarthat. Már több nemzetközi nyomozóhatóság képviselői is megérkeztek Ahmedabadba, hogy segítsenek az indiai repülőgép-baleseti nyomozó hatóságnak (AAIB) a baleset kivizsgálásában.
A Boeing 787-8 Dreamliner típusú repülőgép csütörtökön 242 utassal és személyzettel a fedélzetén Ahmedabadból a londoni Gatwick repülőtérre tartott, de közvetlenül a felszállás után balesetet szenvedett. A balesetben legkevesebb 279 ember életét vesztette. A fedélzeten tartózkodók mellett legalább 38 ember halt meg a földön, amikor a repülőgép egy lakóövezetbe zuhant.
Fotó: Saurabh Sirohiya / NurPhoto / NurPhoto via AFP
/posztok.hu



️Mutatjuk a legfrissebb adatokat!


Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szombaton azt mondta, hogy az izraeli csapások valószínűleg évekkel visszavetették Irán nukleáris programját, és hogy még súlyosabb csapások várhatók.

