Csaba barátom/kollégám az RTL vezető riportere….


Érdeklődéssel és nem kis fennakadással olvastam a főpolgármester posztját arról, hogy vajon miért nem érvényesül jobban az olcsó paksi áram az önkormányzatok áramszámláiban.

A fennakadás két fő előzményből táplálkozik. Egyrészt abból, hogy Karácsony Gergely pártja kőkemény szószólója volt azoknak a szankcióknak, amelyek a mostani behemót áremelkedést előidézték. Képviselőjük gázcsap-elzárást sürgetett, amit Jávor Benedek nevű brüsszeli emberük még azzal is megtoldott, hogy „ez fájni fog Európának”, de „megfizetjük a tanulópénzt azért, mert nem tanultunk a történelemből”.

A másik ok nem kevésbé prózai. Nemcsak Karácsony Gergely pártja, hanem az egész baloldal követelte a szankciók kiterjesztését a paksi atomerőmű bővítésére. Külföldi szövetségeseik a fűtőelemekre is kiterjesztették volna ezeket, tehát a már működő blokkok működését is korlátozták volna. A fent említett Jávor Benedek „nemzetközi szakértőkkel” (nem tudjuk, hogy ez mekkora fedésben van a külföldi szponzorok kifejezéssel) egy energia útitervet is kidolgozott, hangsúlyosan „atomenergia nélkül”.

Most pedig, mintha mi sem történt volna, az olcsó paksi áramot kérik számon a kormányon. Így harap a Párbeszéd-kígyó a saját farkába.

Ha a helyzet nem lenne véresen komoly, azt is mondhatnánk, hogy a főpolgármester nem akarja megfizetni azt a tanulópénzt, amiről Jávor Benedek beszélt. De a helyzet komoly. Így kellő tisztelettel azt javasoljuk, hogy az áramszámlák ügyében a brüsszeli ügyfélszolgálaton érdeklődjön. Már ha kap időpontot és egyáltalán fogadnak bárkit.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média