A lelkes baloldali Rózsa Mihály találkozása a valósággal...

Pár hónappal ezelőtt a nagy összeborulás pártjai azt mondták, hogy azért döntöttek úgy, hogy a 106 egyéni körzetben előválasztásokat tartanak, hogy ne sötét szobákban a pártok mutyizzák le, ki legyen helyben a jelölt, hanem a választók maguk dönthessék el, hogy a sok jelölt közül erre kit tartanának ők maguk a legalkalmasabbnak. Azt mondták, hogy ez a demokrácia egyik új kis oltára lesz.

Az is lett. Csak aztán szépen a pártok odajárultak ehhez az oltárhoz, és szépen tele szarták azt. Sorra léptetik vissza a jelölteket egymás javára, elvéve a körzet ellenzéki választóitól azt a lehetőséget, hogy valóban mi dönthessünk az induló személyéről. Hazudtak nekünk reggel, délben és este, úgy vettek hülyére minket az előválasztásból ócska cirkuszt csinálva, ahogy csak lehetett. Elvonultak sötét szobákba és a visszaléptetésekkel lelkesen mutyiztak egymással. Ha hatalom nélkül így hazudtak a pofánkba, így átvertek minket, ennyire hülyének néznek minket, mit tennének, ha még hatalmuk is lenne?

Itt ahol én lakom, Nemes László pár hete jelentette be, hogy indulni fog az előválasztáson. Azt tudni lehetett, hogy a tetszhalott állapotban vergődő MSZP Hillert fogja indítani. Az is világosan látszott, hogy Nemesnek nagyon egyértelmű esélye van itt nálunk nyerni, én a liberális is rá szavaztam volna. Pesterzsébetet ismerve az is tiszta volt, hogy aki az előválasztást nyeri, az nyeri ebben a körzetben a tényleges választást is. A szocik bevonultak a DK vezetésével sötét szoba mélyére és lemutyizták, hogy Hiller győzelme érdekében visszaléptetik a helyben népszerűbb Nemes Lászlót. Ezzel ők döntöttek helyettünk, a fejünk felett, nagyon tisztességtelen módon. Úgy, hogy Nemes már elindította a kampányát, tehát nem arról volt szó, hogy itt ne lett volna a DK-nak jelöltje, vagy ne lett volna az képes sikeres kampányt végig vinni. Elfogadhatatlan. És Hiller ezt még képes volt megtoldani azzal, hogy amikor a szélsőjobbos jobbik bejelentette, hogy Hillert támogatják, annak egy rossz szava se volt arra, hogy vállalhatatlan párt jelölését fogadja el, mint szocialista.

A legfrissebb hír pedig az lett, hogy a Momentum - akitől tényleg remélni mertem, hogy mást akarnak, mint ami eddig volt és ami a mocsárba vezetett- fogta magát és a kiváló jelöltjét Daniel Berg-et visszalépteti az MSZP KDNP-jének a PM-nek a jelöltje, Tordai javára . Elveszik a valós választás lehetőségét tömegével előlünk. És a Momentum és a DK is zsinórban lépnek vissza vállalhatatlan náci jobbikosok javára, amivel arcul köpik a demokráciát, de minket választókat is. Hol van az erkölcs, hol van a tisztesség?

Az egész úgy van elbaszva, ahogy csak lehetséges. Tényleg azok számára, akiknek a demokrácia nem csak egy kiabálható jelszó nem marad más választási alternatívája, mint a Kétfarkú. Csalódást, felháborodást és mély, nagyon őszinte undort érzek csak itt már.

ELFOGYTAK A SZAVAK...
Amikor a Jobbik egykori legszéléhez tartozó Rig Lajos hálálkodik a támogatásért Dobrev Klárának, Klára pedig a saját oldalán trillázik Lajosról, akkor bizony nehéz megszólalni.…

📌Valaki mondja már meg, hogy a Gyurcsány-Dobrev vezette balliberális ellenzék mit épített?

📌Növelte a munkanélküliséget, emelte az adót, víz, gáz és villany árát, miközben csökkentette a béreket!…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média