TAVASZ A HÁZSONGÁRDI TEMETŐBEN

Apáczai Csere Jánosné, Aletta van der Maet emlékének
A tavasz jött a parttalan időben
s megállt a házsongárdi temetőben.

Én tört kövön és porladó kereszten
Aletta van der Maet nevét kerestem.

Tudtam, hogy itt ringatja rég az álom,
s tudtam, elmúlt nevét már nem találom.

De a vasárnap délutáni csendben
nagyon dalolt a név zenéje bennem.

S amíg dalolt, a századokba néztem
s a holt professzor szellemét idéztem,

akinek egyszer meleg lett a vére
Aletta van der Maet meleg nevére.

Ha jött a harcok lázadó sötétje,
fénnyel dalolt a név, hogy féltve védje.

S a dallamot karral kisérve halkan,
napsugaras nyugat dalolt a dalban,

hol a sötétség tenger-árja ellen
ragyogó gátat épített a szellem.

Aletta van der Maet nevét susogta,
mikor a béke bús szemét lefogta.

S mikor a hálátlan világ temette,
Aletta búja jajgatott felette,

míg dörgő fenséggel búgott le rája
a kálvinista templom orgonája.

Aztán a dal visszhangját vesztve, félve
belenémult a hervadásba, télbe.

Gyámoltalan nő – szól a régi fáma –
urát keresve, sírba ment utána…

A fényben, fenn a házsongárdi csendben
tovább dalolt a név zenéje bennem.

S nagyon szeretném, hogyha volna könnyem,
egyetlen könny, hogy azt a dallamot
Aletta van der Maet-nak megköszönjem.

☝️Hiába tiltakoznak a tiszások, LESZ 14. HAVI NYUGDÍJ👍 Ha elosztjuk tizenkét hónapra, ez újabb 8 százalékos nyugdíjemelésnek felel meg.

Fokozódik a háborús őrület
Két hír röviden, amelyek az elmúlt pár percben jelentek meg az európai sajtóban:

A holland hadsereg és az ország egészségügyi rendszere összehangoltan készül egy lehetséges…

Vezet a Tisza? Ráég Magyar Péterre a nyugdíjügy? Mutatjuk a legfontosabb számokat – itt a Mesterterv legújabb adása!

A Mesterterv következő adásában Kereki Gergő, Mráz Ágoston Sámuel és G. Fodor Gábor…

☝️

Csurka egy zseni volt. Ezt a videót minden tiszás fiatalnak kötelezővé tennénk, hogy megértsék azt, miért akarnak közömbössé, jellegtelenné tenni minket, miért áll útjukban a…

☝️ A legetikátlanabb ember, Magyar Péter, ne akarjon etikai kódexet írni senkinek.
👉 Pont ő, aki a leghazudósabb politikus a rendszerváltás óta, aki elárulta a feleségét, a családját, a barátait, a…

️ Mindenszentek és Halottak napja – az emlékezés ideje

November 1-jén Mindenszentek ünnepén, november 2-án pedig Halottak napján csendben emlékezünk azokra, akik már nincsenek velünk.
E két nap a hála,…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média