Együtt megmutatjuk a világnak, milyenek is a magyarok valójában: büszkék, békések és erősek.
Egy pécsi példakép, akit tönkretettek a kommunisták
Abay Nemes Oszkár 1913 szeptemberében született, Pakson, a Dunában tanult meg úszni. Úszótehetsége hamar megmutatkozott, a Pécsi Atlétikai Club versenyzője lett, már a harmincas évek legelején egymás után szerezte az országos érmeket, bekerült az ifjúsági válogatottba. Felvették a pécsi egyetem jogi karára (amit egyébként kitüntetéssel végzett el), és 1936-ban bekerült az olimpiai keretbe.
1936. augusztus 12-én, telt ház előtt ugrott medencébe a négyes váltó, soraiban Abay Nemes Oszkárral. A magyarok hatalmasat küzdöttek, és végül Európa-csúccsal, 9 perc 12.3 másodperces idővel a bronzérmet szerezték meg a 4×200-as gyorsváltóban. Az olimpia után hatalmas ünnepséggel fogadták a Pécsre visszatérő Abay Nemes Oszkárt és Gróf Ödönt. Főállásban ugyanakkor már ügyvédként tevékenykedett. 1942-ben megnősült, három gyermeke született.
A világháború után a kisgazdapártban, majd a kereszténydemokrata irányultságú Demokrata Néppártban politizált. 1947-ben bejutott a parlamentbe is. Az egyre erősödő kommunista uralom azonban őt sem kímélte, a feljegyzések szerint már az ötvenes évektől megfigyelték, zaklatták.
A szabadságharcot követően a pécsi forradalmárok védőügyvédje lett. Ezért alkalmatlannak nyilvánították az ügyvédi munkára, a kamara törölte tagjai sorából, és bezáratták az irodáját. Hosszú ideig munka nélkül volt, végül barátai tudtak neki állást szerezni – a vasasi bányában, csillésként.
1958-ban gyanús körülmények között üzemi balesetet szenvedett, és kórházi kezelés után 1959 januárjában elhunyt – nem sokkal korábban töltötte be a 45. életévét.
/posztok.hu
Halkó Petrával élőben a Patriótán.
️ Tarts velünk!









