Kedves Ajsa Luna!

Ez a kis szakmai levél jobb híján szól csak Önnek, valójában az Ön produkcióját reflexesen védelmezők is címzettjei, akik ezek szerint a valóságot és a pedagógia értelmét is tagadnák.

Nézze el nekünk, de Erkel Ferenc fontos számunkra, ő a Himnusz zeneszerzője, és természetesen ugyanolyan fontos Kölcsey Ferenc is, aki pedig a verset írta. Erkel volt a magyar operaélet megteremtője, színházunk első főzeneigazgatója, szobrát az Andrássy úti palota bejáratánál balra találja. Ahogy Kölcsey versét is szó szerint, tisztán illik mondani, úgy Erkel zenéje sem ér vagy érdemel kevesebbet. (És az Ön nevét is hibátlanul kell leírni, nem körülbelül.)

Írom tanárként a száraz, vokális tényeket: az Ön éneklése intonációban különösen bizonytalan, felfelé és lefelé sem pontos, szó közben levegőt vesz, ahogy az 5-6. sorhoz ér, a felső regiszter erőtlenséget mutat, törik. Az előadás módja - feszessége, ünnepi hangütése, illetve ezek hiánya - értelmetlenné teszi épp ennek a versnek és dallamnak a megidézését, a Himnusz egyszerűen ledobja magáról ezt az előadást.

Természetesen a zenésznek kreatív joga a variálás. Liszt Ferenc (szobra az Operaház bejáratától jobbra) vagy Dohnányi Ernő is megtették ezt, éppenséggel a Himnusszal is, azonban ők a mű poézisét tiszteletben tartva jártak el, szándékuk az alkotás értő továbbemelése volt, illetve népszerűsítése két különböző, de egyaránt internetmentes korban. A variációknál mód nyílik más harmóniákra, ritmusokra, átszerkesztésekre, akár a dallamot is el lehet hangolni, egy nemzet különös becsben tartott himnuszát viszont óvatosan kell kezelni. Önnél számos hanghiba is felfedezhető az első sorban, ott - az ún. témafejnél -, ahol a nagyok sem variáltak, tudniillik annak a pontos felidézésétől ismerhető fel a későbbi variációk tárgya.

(Hogy konkrét legyek, mollszeptim és szextakkordok szólnak a belépése előtt, miközben Önnek egy tiszta dúrra volna szüksége, viszont a dobos fillezése hallatán oda kell rántania a mikrofont és belekezd - de az első három hang már nem is stimmel…)

Ha nem tudja pontosan a Himnuszt, akkor alaposan meg kell nézni, mielőtt mégis belefog az eléneklésébe. (Egyáltalán: mindent meg kell tanulni, ha az ember énekelni szeretné, és próbálni is kell, nem minden visel el ilyesmi improvizációt.) Fontos a magasság meghatározása - ha egy nagy terccel lejjebb, Asz-dúrban indítják, kényelmes, remélem, ez ma mond még valamit.

Kérem, ne állítsa, hogy nem volt cigi a szájában. Az bizony cigi, nem CGI. Önnek és a szervezőnek is tudni kellene, hogy Magyarországon - és a világ számos országában - legalább húsz éve törvény tiltja a cigarettahasználatot előadásokban. És nemcsak a tűzveszély miatt, ami szabadtéren nem akkora probléma. Más miatt, amit mindenki ért, de ezek szerint nem mindenki tud.

Azt húszéves kora számlájára írom, hogy most tanulja meg: a közönségéhez nem úgy kerül közel, ha leül a színpad elejére Himnuszt énekelni, hanem ha kevésszámú, de nemzetünket összeabroncsozó pillanataink erejét megtartja, azt használja. (Megjegyzem, még más nemzetek himnuszánál sem ülünk le, nemhogy a sajátunké alatt.)

Összességében, kedves Ajsa, ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez, mondta a költő, és igaza volt, ezt mi is naponta érezzük a saját munkánkon. A Himnusz nem a Happy Birthday, amelyet anno Miss Monroe elnyávogott Kennedynek, ez nemes anyag, és egy nemzet lelke itatta át. Ha hibákat ejt benne, pláne illusztris napon, nagyobb nyilvánosság előtt, az megbosszulja magát. De Ön igen fiatal, tanulni fog az esetből, és fontos, hogy mindenki lássa: nem a Himnusz a hibás, Ön pedig okul belőle.

Szelíd "penitenciaként" szeretettel várom az Operaházban a szeptemberi nyitóelőadásra, amelyet Himnusszal indítunk, vagy a jövő márciusi Bánk bán-sorozat bármelyik estéjére, hallgassunk együtt Erkelt!

(És egyébként azokat a súlyosan pol-reflexes polgártársaimat is, akik védik a védhetetlent. Mindenkire ráfér az opera.)