Orbán Viktor beszéde Nagy Imre és társai újratemetésén, 1989.06.16.
"Polgártársak!
Az orosz megszállás és a kommunista diktatúra 40 évvel ezelőtt történt bevezetése óta, a magyar nemzetnek egyszer nyílt alkalma, csak egyszer volt elegendő ereje és bátorsága ahhoz, hogy megkísérelje elérni a már 1848-ban kitűzött céljait, a nemzeti függetlenséget és a politikai szabadságot. Céljaink máig nem változtak. Ma sem engedünk 48-ból, így nem engedhetünk 56-ból sem.
Azok a fiatalok, akik ma az európai polgári demokrácia megteremtéséért küzdenek Magyarországon, két okból hajtanak fejet a kommunista Nagy Imre és társai koporsója előtt.
Mi azokat az államférfiakat tiszteljük bennük, akik azonosultak a magyar társadalom akaratával, akik, hogy ezt megtehessék, képesek voltak leszámolni szent kommunista tabuikkal, azaz az orosz birodalom feltétlen szolgálatával és a párt diktatúrájával. Ők azok az államférfiak számunkra, akik az akasztófa árnyékában sem vállalták, hogy a társadalmat megtizedelő gyilkosokkal egy sorba álljanak, akik életük árán sem tagadták meg azt a nemzetet, amely elfogadta őket és bizalmát beléjük helyezte.
Mi az ő sorsukból tanultuk meg, hogy a demokrácia és a kommunizmus összeegyeztethetetlen.
Jól tudjuk, a forradalom és a megtorlások áldozatainak többsége korunkbeli magunk fajta fiatal volt. De nem pusztán ezért érezzük magunkénak a hatodik koporsót. Mind a mai napig 1956 volt nemzetünk utolsó esélye, hogy a nyugati fejlődés útjára lépve gazdasági jólétet teremtsen. A ma vállunkra nehezedő csődtömeg egyenes következménye annak, hogy vérbe fojtották forradalmunkat, és visszakényszerítettek bennünket abba az ázsiai zsákutcába, amelyből most újra megpróbálunk kiutat találni.
Valójában akkor, 1956-ban vette el tőlünk, mai fiataloktól jövőnket a Magyar Szocialista Munkáspárt. Ezért a hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkezendő húsz vagy ki tudja hány évünk is ott fekszik.
Barátaim, mi fiatalok sok mindent nem értünk, ami talán természetes az idősebb generációk számára. Mi értetlenül állunk az előtt, hogy a forradalmat és annak miniszterelnökét nemrég még kórusban gyalázók ma váratlanul ráébrednek, hogy ők Nagy Imre reformpolitikájának folytatói. Azt sem értjük, hogy azok a párt és állami vezetők, akik elrendelték, hogy bennünket a forradalmat meghamisító tankönyvekből oktassanak, ma szinte tülekednek, hogy mint egy szerencsehozó talizmánként megérinthessék ezeket a koporsókat.
Mi úgy véljük, nem tartozunk hálával azért, hogy 31 év után eltemethetjük halottainkat. Nem jár senkinek köszönet azért, mert ma már működhetnek politikai szervezeteink. A magyar politikai vezetésnek nem érdeme, hogy a demokráciát és szabad választásokat követelőkkel szemben, bár fegyverei súlyánál fogva ezt megtehetné, nem lép fel Li Pengéhez, Polpotéhoz, Jaruzelskiéhoz, vagy éppen Rákoséhoz hasonló módszerekkel.

Polgártársak!
Ma, 33 évvel a magyar forradalom, és 31 évvel az utolsó felelős magyar miniszterelnök kivégzése után, esélyünk van arra, hogy békés úton érjük el mindazt, amit az 56-os forradalmárok véres harcokban, ha csak néhány napra is, de megszereztek a nemzet számára. Ha hiszünk a magunk erejében képesek vagyunk véget vetni a kommunista diktatúrának, ha elég eltökéltek vagyunk, rászoríthatjuk az uralkodó pártot, hogy alávesse magát a szabad választásoknak, ha nem tévesztjük szem elöl ’56 eszményeit, olyan kormányt választhatunk magunknak, amely azonnali tárgyalásokat kezd az orosz csapatok kivonásának haladéktalan megkezdéséről.
Ha van bennünk elég mersz, hogy mindezt akarjuk, akkor, de csak akkor, beteljesíthetjük forradalmunk akaratát. Senki sem hiheti, hogy a pártálam magától fog megváltozni.
Emlékezzetek! 1956. október 6-án, Rajk László temetésének napján a párt napilapja, a Szabad Nép, öles betűkkel hirdette címlapján, „Soha többé!” Csak három hét telt el, és a kommunista párt ÁVH-s legényeivel békés, fegyvertelen tüntetők közé lövetett. Két év sem telt el a „Soha többé” óta, és az MSZMP rajtéhoz hasonló koncepciós
perekben ítélte halára ártatlanok százait, közöttük saját elvtársait.
Ezért nem érhetjük be a kommunista politikusok semmire sem kötelező ígéreteivel. Nekünk azt kell elérnünk, hogy az uralkodó párt, ha akar se tudjon erőszakot alkalmazni ellenünk!
Nincs más mód, hogy elkerüljük az újabb koporsókat a maihoz hasonló, megkésett temetéseket. A magyar fiatalok, akik előtt ezek az eszmék még ma is összeférhetetlenek, meghajtják fejüket emléketek előtt.
Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczi Géza, Maléter Pál, Szilágyi József és a névtelen százak a magyar függetlenségért és szabadságért áldozták életüket.
A magyar fiatalok, akik előtt ezek az eszmék még ma is sérthetetlenek meghajtják fejüket emléketek előtt.
Nyugodjatok békében!"