Mit gondoltok Orsi véleményéről? Pontokba szedte, véleménye szerint mi miatt vesztett a Fidesz. Beszéljük meg mivel értesz egyet, mivel nem, vagy mi hiányzik a listából:

Miért vesztett a Fidesz?

A Fidesz példa arra, hogy egy jó kormányzást totálisan el lehet rontani mindössze azzal, hogy nem halotta meg az embereket, nem értette őket és nem haladtak a korral. Miközben épült az ország, az emberek évről évre jobban éltek, csökkent a munkanélküliség.

1. A Fidesz már nem tudott tudott fiatalos lenni. A politikusaik megöregedtek, a többség nem tudott megújulni sem.
2. A Fidesz fő arcai között, több volt az idős, mint a fiatal.
3. Nem tudtak trendi videókat gyártani, ezáltal nem tudták a fiatalokat megszólítani. Unalmasak lettek a fiatalok számára.
4. Későn kezdték el használni a közösségi médiát. A pozitív üzenetek, rendelkezések, döntések nem jutottak el az emberekhez. A mindenszarizmus pedig igen.
5. Nem adtak jó és elégséges választ a rájuk zúduló vádakra.
6. Nem látták az embereket, csak a nagycsaládosokra fókuszáltak.
7. A kampányt egy témára építették. Közben rengeteg pozitívum volt a kormányzásuk alatt, erről pedig a többség nem is tudott vagy nem kötötte a kormányzó párthoz. Ellenben minden negatív vád rájuk égett. Akár igaz volt, akár nem.
8. Kevesen jutottak állami megrendelésekhez, több vállalkozónak kellett volna lehetőséget biztosítani. Az elképzelés jó volt, hogy magyar vállalkozók, helyi adózással, magyar munkavállalókkal valósítsák meg a beruházásokat.
9. Nem írtak programot.
10. Az egészségügy és a gyermekvédelem kérdéseivel későn kezdtek el foglalkozni.
11. Elmaradt a közösségépítés, egyre távolabb kerültek az emberektől.
12. A gyermekteleneket és egygyermekeseket is támogatni kellett volna. Ez a réteg szavazott leginkább a Fidesz ellen.

️ írd meg komiban te hogy látod az okokat

Mi lesz a jobboldali médiával Havasi Bertalan elárulta, hogyan látja a jövő nagy kérdését.

Olaj: ha másnak nincs, az akkor is baj nekünk, ha nekünk van. Sőt, még nagyobb baj is van, amire elsőre nem gondolunk:

Saját fotóival buktatja le magát Magyar Péter?
A medencés szelfi után ezen a fotón is elég jól be lehet azonosítani, hogy a miniszterelnök a török riviéra melyik luxus szállodájában szállt meg.
A fotón…

"Eddig két éven keresztül azon ment a mártírkodás, hogy szegénynek a szektaépítés és a hakni-evangelizációk mellett semmi ideje nem marad a gyerekeire.

Most, hogy a török riviérán nyaral, és végre a…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média