Egy további lépéssel a jogállamtól a diktatúra felé

Ligeti Miklós az Amensty International szervezet nevében a mai ATV híradó közvetítésében nagy örömét fejezte ki a tervezett, új Vagyonvisszaszerzési Hivatal széles nyomozati, rajtaütési és vádemelési jogkörei felett, de az erős ügyészi hatáskörök mellett szorgalmazta, hogy ne legyen mindig szüksége bírósági eljárásra, hanem önmaga is azonnal dönthessen, és megsemmisíthesse a korábbi jogi ügyleteket. Rendőrség, ügyészség és bíróság egybe vonva, és a népbíróság utáni Rákosi korszak az 1950-es években azért ezt már nem merte megtenni a demokrácia látszatára figyelve. Különös iróniája e totális diktatúra felé mutató javaslatnak, hogy ezt ez a szerv mint az európai jogállamiság őrzője tette, leszámolva az Orbán-rendszer jogállam-felfogásával. Az egész megkoronozását pedig az adja - amire Ligeti jogvédő nem tér ugyan ki, de azért biztosan olvasta a törvényjavaslatban -, hogy e szupercsúcsjogi szervezet élén nem jogász is lehet majd legfőbb vezető. Legfőbb ügyész és legfőbb bíró egyszemélyben, és talán egy szociálpszichológus, vagy színművész lesz legfőbb jogászunk a jövőben.

#pokolbela #vekkerur

️ Legforróbb nap

Jó reggelt drágáim, indul a hét. Felkészültetek a legrosszabbra? Munka vagy szabadság?

Igyekezzetek keveset a napon lenni 10:00 után és fogyasszátok a folyadékot.

A politika heti…

HONFITÁRSAIM!!! Arra kérlek benneteket, hogy ebben a kánikulában a jogkövető magatartást csavarjuk MAXIRAAAA!!! Különösen fontos, hogy szeretett kormányunk minden kérését rendszerváltói szigorral…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média