Tóth Gábor kinevezése minimum aggályos, de vannak akik nem így látják..... a fél sajtó elalélt az örömtől

Tegnap óta talán megosztóbb téma nincs is a kinevezések kapcsán, mint Tóth Gábor rendészeti államtitkári becsatornázása a Tisza ölébe. Igen, jól látjátok, Ő az, aki a 2006-os események idején Gergényi Péter főkapitány helyettese volt (bűnügyi helyettes)

Igen kedves Dr. Varga-Damm Andrea , bármennyire is próbálták Önök foggal körömmel tagadni a helyettesi beosztást, az volt. Talán érdemesebb lett volna a kioktatás helyett kettőt kattintani a Wikipedia oldalán. És a lényeg nem az önök tájékozatlansága.....

Elsősorban inkább az, hogy Tóth Gábort csípőből nekiálltak mosdatni. Annyiban lehet igazuk, hogy később a Fidesz is támogatta Tóth kinevezését ami számomra szintén érthetetlen volt. De ez semmit nem von le abből a felelősségből, hogy az említett tábornok bűnügyi helyettesként kőkeményen vezényelte a 2006-os események utáni vizsgálatokat, a kihallgatásokat, azokat az ügyeket, ahol jogtalanul járt el a rendőrség.

Ne feledjük, hogy azokban az időkben NEM VÉLETLENÜL kapott megrovást, intést vagy elmarasztalást jó néhány rendőri vezető. Sőt a TASZ akkor jogi lépéseket is indított számos vezető ellen. Ebből Tóth Gábor sem maradt ki, neve több esetben is felmerült mint felelősé. ( aki nem emlékszik annak javaslom ássa bele magát a témába)

Tehát Tóth nem a szemkilövetésért, hanem az utána történtek tevőleges vezetőjeként és felelőseként került fókuszba. Ez legalább akkora felelősség és bűn mint Gergényi esete!

Mindezek fényében érdemes elgondolkodni, hogy ennek az embernek a kinevezése mennyiben szimbolikus, vagy mennyiben figyelmeztető mind a társadalom, mind a rendészeti szakterület dolgozói felé?

Hab a tortán, hogy amikor Tóth kinevezésének tapsol a fél magyar sajtó és közvélemény, akkor rúgják ki épp azt a Hajdu János altábornagyot, aki a TEK élén hazai és nemzetközi szinten is a TOP 10 szakemberek között van......

Most mit írjak? Azt hogy Áradjon! vagy azt hogy További jó vergődést? #vekkerur

️ A magyar ember élelmes

Van egy család, gondolt egyet és 4 napra leköltözött vidékre a Mamához. Na nem a szép nyári idő miatt. Hanem úgy kalkuláltak, hogy a szállodai férőhelyek hiánya miatt itt a…

️Keressük a hazait vagy termesszünk hazait. Egy kis segítség hozzá. 👇🇭🇺
☝️Legyen ez a válasz az ukrán és dél-amerikai importra.

akinek törvény szerint jár végkielégítés, annak jár.
pont.
és azt mindenki arra költi, amire ő akarja, egyénileg eldöntve, nem felszólításra, javaslatra.
pont.

egy nagy vereség után megvan az a luxus, hogy újra egyértelműen lehet fogalmazni. példának okáért elhagyhatóak az olyan kényszeredett műszavak, mint a patrióta, meg egyebek, amelyek kísérletek voltak…

ORBÁN VIKTOR ÜZENT A SZAVAZÓKNAK!
☝️Bencsik András a Demokrata főszerkesztője egy hosszú publicisztikát írt a jobboldal jövőjéről, ebben több kérdést is felvet. Az írás így zárul:
️„És a harmadik kérdés…

☝️Gulyás Gergely odaszúrt a Tiszának, miután a tiszások megtapsolták, hogy Magyar Pétertől megvonható a hatalom.

A világ szeme most Budapesten: a Puskás Aréna ad otthont a BL-döntőnek, ahol az Arsenal és a PSG csap össze — de a meccs nemcsak a pályán dől el.

Mit nyer ezzel Magyarország?
Mennyit hozhat a…

Magyar Péter folyamatosan megzavarja Gulyás Gergely felszólalását

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média