Hogyan tovább nemzeti oldal?

Hétfőn és kedden pár Vekkeres kollégával górcső alá vettük a Fidesz csoportokban, oldalakon megjelenő kommenteket, véleményeket. A cél az volt, hogy felmérjük, hogyan látják a lehetséges jövőt a szavazóink. Az utóbbi két napban 3 irány körvonalazódik, amit a Fidesz szavazók és a hozzá közel álló szakértők vázoltak fel.

A lehetséges kimenetelt természetesen nem tudjuk, és nem is célunk befolyásolni bárkit. Pusztán bemutatjuk, milyen vélemények láttak napvilágot hétfőn és kedden.
Egy biztosan kijelenthető. Tetszik, nem tetszik, a nemzeti oldal olyan pofont kapott április 12.-én, melyre nem igazán számított senki, még a vérkomcsi oldal sem. Valójában a pofon akkora volt, hogy a legvérmesebb tiszás holdudvar sem mert ekkorát álmodni, legyen az bármilyen kígyónyelvű is. Ez tény. A bukás mértéke politikatörténeti rekord, nem csak a részvétel, hanem az arányok, és a mandátumok tekintetében is a Fidesz történetében. Ez is tény.

De lássuk milyen „hogyan tovább” vélemények olvashatóak a Fidesz szavazók közösségi kommentjeiben. Tehát a három fő irányzat:

👉Újra épülünk: Ez a nézet inkább a hitbéli, ideológiai kapcsolódásból táplálkozik. Az ezt vallók azt mondják, hogy a Fidesz Orbán Viktorral az élen kőkemény ellenzéki munkába kezd, újra megmutatkozik a párt harcos, ellenzéki arca. Ez azt is előre vetíti, hogy legkésőbb 4 év múlva (vagy előbb) újra épülve, új erővel állnak majd készen a kormányzásra. Addig belső reformokra és megtisztulásra van szükség, amire szerintük a párt képes is.

👉Szakadás, hiteleségi válság: Ez a vélemény is kezd kristályosodni különböző jobboldali csoportokban. Itt elsősorban már a felelős, és a felelősség keresése a fő szempont. Valahol érthető, hiszen a Fidesz szavazóiban van egy erős gyászidőszak, amelyből jogosan fakad a „hogy történhetett ez” kérdése. Sok esetben felmerül a hitelesség kérdése is, amely egyesek szerint tartós nyomot hagy most már a párton, ami hozhat egyfajta megtisztulást is, de adott esetben új nézetek szerinti szakadást is. Megmozdulnak-e a Fidesz erős emberei és az energiákat a megújulásra, vagy az új irányzat építésére helyezik?

👉Nincs tovább: Sokhelyütt megjelentek a napokban azok a vélemények is, akiknek a csalódottsága olyan mértékű, hogy nem látnak lehetőséget arra, hogy a Fidesz újra nagy és kormányzásra alkalmas párt legyen. Ők az „innen már nincs visszaút” nézetet vallják. Náluk elsősorban a bukás fő oka a Fidesz pökhendisége, és az az indokolatlan rongyrázás, ami az utóbbi pár évet már áthatotta. Ne tévedjünk, ők ugyanúgy Fidesz szavazók, csak eljutottak arra a csalódottsági állapotra, ahol már hitelességi, ok-okozati kérdéseket tesznek fel, melynek valljuk be most van is realitása. Az ő fő kérdésük: lehet-e megtisztulni és hitelességet visszaállítani vagy új lapot kell kezdeni?

Nem tudom, talán jó ideig nem is tudjuk meg milyen mozgások várhatóak a párton belül, és ez nem csak attól függ, hogy a Tisza ma, holnap hogy fog kormányozni. Nem törvényszerű az sem, hogy a Tisza csalódás újra a Fideszhez vonzza a választókat. De nem tudjuk azt sem, hogy a most partvonalra kerülő politikusok, második vonalbeli emberek, oligarchák hogyan viszonyulnak a mostani helyzethez. Lojalitási, érdek és érték alapú döntések lesznek, melyek most kiszámíthatatlanok számunkra. Egyben tartható-e a Fidesz politikai elitje 4 éves ellenzékiségben úgy, hogy közben legyen valós megtisztulás, ami nagyon sok Fideszes szavazóban is jogos kérdés lehet.

Te hogy látod a választási eredmények fényében, hogyan tovább?

#vekkerur

Ohhh, Ursula van de Minek asszonyék máris előálltak a kérésekkel. 27 feltételt szabtak a Manökennek ahhoz, hogy megkapja Hazánk az uniós pénzeket...... :O Pár tétel a kérésekből:

- meg kell szavazni…

👉 Áááá, hát ki mondta hogy van háttérhatalom? Ki állított olyat, hogy léteznek befolyásos NGO-k, családok, akik befolyással bírnak politikai pártokra?
Még a logójuk is más ugye.........színre ;)…

Face kérdezi mi jár a fejemben? Nos, lássuk pintyőkéim.....

Visszaolvastam számtalan kampányígéretet, elszólást a Szita párttól, és a napi komorságom borúsba fordult. Májustól, az új kormány belép abba…

Friedrich Merz német kancellár ma Berlinben:
“A Tisza Párt magyarországi győzelme jó hír Ukrajna számára!”

Tegyük hozzá: egyben tragikus hír a magyar családok számára!

Így értékelte a választási eredményt Európa legbefolyásosabb politikai kommentátora!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média